Szászfalvi László: Fontos, hogy beruházások hátrányos helyzetű térségekben is legyenek

A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon szerdán.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője (j3), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Vajda Szilárd, a Chocoland Kft. tulajdonosa (j) a szaloncukor- csomagoló üzemrészben, miután a nagyatádi cég a nemzeti exportvédelmi programban kormányzati támogatását kapott 2020. október 28-án. (MTI fotó: Varga György)

Szijjártó Péter az édességiparban tevékenykedő Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásakor azt hangsúlyozta, a világjárvány nem kizárólag az emberek életét és egészségét, hanem a munkahelyeket is veszélybe sodorta.
    
„Teljesen új világgazdasági korszakba lépünk, amely új, éles versennyel kezdődik, hiszen a nemzetközi piacok újraosztása kezdődött meg, számos nagynak, erősnek hitt, vagy erősnek látott vállalat tört meg, számos gyárat be kellett zárni, a termelési kapacitásokat vissza kellett fogni és tömegesen elbocsátani a munkaerőt" - mutatott rá.
    
Úgy vélte: szinte nincs olyan iparág, ahol ne alakultak volna át alapvetően az erőviszonyok, és bár a világjárvány következményei a magyar vállalatoknak is jelentenek kihívásokat, de legalább annyi lehetőséget is tartogatnak a számukra.
    
Kiemelte, a kormány célja, hogy a magyar vállalatokat segítse betörni ezekre a helyekre. Szavai szerint ahhoz, hogy élni is tudjanak a kínálkozó lehetőséggel, a vállalatoknak márkaépítésre, digitális fejlesztésekre van szükségük és el kell jutniuk a leendő megrendelőkhöz.
    
A kormány ezért támogatási programot indított, amelyben azokat a vállalatokat segíti, amelyek ki akarják használni a világgazdasági változásokat, újabb és újabb külpiaci megrendeléseket kívánnak szerezni, hozzájárulnak a magyar gazdaság exportteljesítményének növeléséhez - közölte. Jelezte, hogy a külpiacrajutási támogatás 2 milliárd forintos keretéből 46 cég kap támogatást, amelyek stratégiát, terveket készítettek exportpiacuk növelésére. A forrás a cégek projektköltségének a felét fedezi.
    
Szijjártó Péter megítélése szerint az exportteljesítmény növelésére leginkább ott van esély, ahol „mi magyarok valami egyedit tudunk kínálni a világpiacnak", a magyar élelmiszeripar, azon belül a több évtizedes hagyományokkal bíró édességipar kifejezetten ilyen.    
    
A Chocoland Kft. 50 millió forint kormányzati támogatást kap 100 millió forintos külpiacra jutási projektjéhez, hogy exportpiaci részesedést tudjon szerezni Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emirátusokban - jegyezte meg.
    
A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról, hogy Magyarországnak világviszonylatban „nem túl nagyméretű", 10 milliós piaca van, de „a magyar emberek munkájából, kreativitásából, szorgalmából fakadóan" a magyar gazdaság világgazdasági súlya sokkal nagyobb annál, mint amit egy ekkora piac indokolna.

Szijjártó PéterSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél az édességipari Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásán Nagyatádon 2020. október 28-án. (MTI fotó: Varga György)
    
A lakosságszám tekintetében a 92., az exportteljesítményt nézve a 34. helyen vagyunk a világranglistán - mutatott rá.
    
Hangsúlyozta: „azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a magyar gazdaság erősebb legyen a világjárvány után, mint előtte volt". „Minél erősebbek a magyar vállalatok, annál erősebb a magyar gazdaság" - jelentette ki.
    
Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy a Chocolandéhoz hasonló beruházások az országnak ne csak a gazdaságilag kiemelt helyein, hanem a hátrányos helyzetű térségeiben, a családi, a kis és a közepes vállalkozásokat érintően is nagy számban valósuljanak meg, s „kézzel foghatóvá váljon" az erre irányuló kormányzati politika.
    
A politikus kiemelte, hogy választókörzetében ebben az uniós költségvetési ciklusban az előzőhöz képest a háromszorosára nőtt a vállalkozói pályázati aktivitás, és a vállalkozókhoz két és félszer több forrás érkezett, ami jelentős változás. Kijelentette, a cél az, hogy folytatódjon e kedvező tendencia.
    
Vajda Dániel Szilárd, a Chocoland Kft. marketing menedzsere beszámolt arról, hogy a céget 2007-ben a szülei alapították. Az MTI érdeklődésére kitért rá, a bérgyártással is foglalkozó társaság 21 embert alkalmaz, szaloncukrot, táblás csokoládét, csokoládéfigurákat, szőlőcukrot és egyedi bonbonokat készít.
    
A cég tavalyi árbevétele az előző évi duplája, 146 millió forint volt, s 36 millió forint nyereséget ért el 2019-ben. Megjegyezte, a koronavírus-járvány miatt idén visszaesésre számítanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!