Szászfalvi László: Járvány idején is növeljük a családok támogatását

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese kedden az Országgyűlésben napirend előtt a kormány családpolitikai intézkedéseire hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a kormány 10 éve paradigmaváltást hajtott végre családtámogatásban és a társadalompolitikában, évről évre nőtt a családok támogatására fordított összeg a költségvetésben.

A kereszténydemokrata honatya hozzátette: eközben a baloldali pártok sorra támadták az intézkedéseket, azzal érvelve, hogy azokat nem tudják igénybe venni az emberek, holott csak a csok-kal, 2015-2020 között 650 ezren éltek. Úgy értékelt: a baloldal aljas pártpolitikát csinál a járvány elleni heroikus küzdelemből is, a kormány ugyanakkor a koronavírus-járvány időszaka alatt is növeli a családok támogatását, és újabb otthonteremtési akciótervet dolgozott ki.

Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár kiemelte: a magyar családok 2010-re nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen 2002-től a szocialista kormányok megszorításokat vezettek be, megszüntették a családi adókedvezményt, és a családokat devizahitelekbe hajszolták.

Ezzel szemben - folytatta - a mostani kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen családot alapítani és gyermeket vállalni, ezért 2010 óta 2,5-szeresére emelték a családok támogatására fordított összeget. Hangsúlyozta: a kormány a válsághelyzetben sem hagyja magára a családokat, az elmúlt időszak legnagyobb otthonteremtési programján dolgozik, amely hozzájárul a munkahelyteremtéshez is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!