Szászfalvi László: Magyarországon vakcinabőség van

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfői parlamenti interpellációjában kiemelte: Magyarországon vakcinabőség van, aki fel akarja venni az oltást, egy héten belül sorra kerül. Eközben a baloldal politikai okokból látványosan támadta a vakcinát, és már a járvány elején diktatúrát kiáltottak, folyamatosan álhíreket terjesztettek, oltásellenes kampányt folytattak. Mostanra láthatják – mint mondta –, hogy a kormány jó döntést hozott, amikor nem csinált a vakcina-beszerzésből politikai kérdést.

Szászfalvi László

Azt kérdezte: hol tart az oltási program, milyen intézkedések történtek a vírus elleni védekezésben és milyen továbbiakat terveznek?

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kiemelte, hogy a járványok és migráció korszakában vagyunk, de Magyarország polgárai biztonságban érezhetik magukat. Rámutatott: a járvány elleni legbiztonságosabb védekezés az oltás. Az unióban van, ahol az oltottak száma még most sem éri el az 50 százalékot. Eközben sokkal kevesebben fertőződtek meg Magyarországon, kevesebben kerültek kórházba és kevesebben hunytak el. Idős és beteg emberek életét tudták megóvni. Mióta van vakcina, már a kezünkben van a leghatékonyabb fegyver – hangsúlyozta. Az unióban elsőként nálunk nyílt meg a harmadik oltás lehetősége – mondta, és arra biztatott, aki még nem tette, oltassa be magát.

A képviselő a választ elfogadta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!