Száz éve született Keresztes Sándor, aki a XX. században háromszor is alapította a KDNP-t

Száz éve született Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt első, alapító-elnöke. 1944 novemberében egyik alapító tagja lett az akkor még illegális Demokrata Néppártnak. 1946-tól feladatot kapott a párt végrehajtó bizottságában. 1956 novemberében részt vett a Demokrata Néppárt országos újraszervezésében, szerepet vállalt a budafoki szervezet életre hívásában is.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az évforduló alkalmából tiszteleg Keresztes Sándor emléktáblájánál

1988-tól adódott ismét lehetősége a nyílt politizálásra: december 3.-án a Márton Áron Társaság alapító elnöke lett, majd 1989. március 17-én több társával bejelentette a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulását. Ő vezette a párt szervezőbizottságát. 1989. szeptember 30. és 1990. május 27. között a KDNP elnöke volt, majd a párt tiszteletbeli elnökévé választották.

A teljes írás a Barankovics Alapítvány honlapján olvasható

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!