A Szentatya megköszönte a magyarok munkáját – exkluzív interjú a pápalátogatás helyszínéről

Ferenc pápa történelmi, iraki útja során ellátogatott Moszulba, ahol vasárnap délelőtt a dzsihadisták által földig rombolt templom előtt köszöntötte a híveket. A meghívott vendégek közül a magyar kormány képviseletében jelen lévő Azbej Tristan államtitkár találkozhatott elsőként a katolikus egyházfővel. A Szentatya megköszönte a 15 milliós magyarság üldözött keresztények érdekében tett erőfeszítéseit. A Vasárnap.hu exkluzív villáminterjút közölt az Irakban tartózkodó Azbej Tristannal, az üldözött keresztének megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárral.

– Elsőként találkozhatott a Szentatyával Moszulban a meghívott vendégek közül. Mit szimbolizál az előkelő hely?

– Ez azt mutatja meg, mit jelent a magyar segítség az iraki keresztényeknek. Moszul szír ortodox érseke hívott meg, hogy ezzel is kifejezze háláját a magyarok segítségéért. Megtisztelő volt elsőként találkozni Ferenc pápával.

– Mi hangzott el kettejük között?

– Különös lehetett ezen a helyszínen a Szentatyának éppen egy európai kormánytisztviselővel találkozni, ezért először elmondtam, kiket képviselek előtte. Úgy fogalmaztam, a 15 milliós magyarságot képviselem, amely történelme miatt mélyen együttérez az üldözött keresztényekkel, a közel keleti keresztény testvéreivel. A mondataim visszaigazolása volt, hogy beszélgetésünk közben a moszuli szír érsek atya közelebb lépett és hangsúlyozta a pápának, hogy a magyarok milyen nagy mértékben segítenek az újraépítésben.

A Szentatya megköszönte a szolgálatunkat.

– A felvételeken látszik, hogy ajándékot is adott a pápának. Mi volt az?

– Két ajándékot is átadtam: egy levelet, amit kollégáimmal fogalmaztunk meg számára és a Szent István Bazilika-emlékérmet azzal az üzenettel, hogy a magyar hívek szeretettel várják őt szeptemberben az Eucharisztikus Kongresszusra.

Azbej TristanAzbej Tristan a Ferenc pápától kapott emlékéremmel, amely Ábrahámot ábrázolja. (Fotó: Hungary Helps)

– Állami tisztviselőként áldást kért és kapott a magyar erőfeszítésekre. Milyen üzenete van ennek egy szekuláris világban?

– Olyan kormányzati szervezet vagyunk, amely a hitükért üldözött emberekért dolgozik a humanitárius politika eszközeivel. Jószolgálatot akarunk teljesíteni. Ugyanakkor, látva a rettenetes pusztítást, amit végzett az ISIS és a fegyveres konfliktusok, mi, akik ezt a programot végezzük, naponta találkozhatunk a reménytelenség érzetével, az emberi lelket ez a nagyfokú gonoszság megterheli.

A munka hatékonysága nem valósulhat meg a Gondviselés nélkül, ezért fontos a mi munkánk számára ez az áldás,

amit továbbítok mindenkinek, aki velünk dolgozik, támogat minket, vagy akár csak szimpatizál a programunkkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!