Szili Katalin: Létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük

Létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a KDNP politikusa vasárnap a Veszprém vármegyei Porva önkormányzata édesanyákat köszöntő rendezvényén.

Szili

„Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok” – idézte Szili Katalin beszéde kezdetén Szent Ágostont.

Emlékeztetett: 1925 óta ünneplik Magyarországon május első vasárnapján az anyák napját.

Rámutatott:

a mindenkor legszebbnek tartott tíz magyar szó között a béke, a szeretet, a haza és az élet mellett szerepel az édesanya is.”

A család az egyetlen hely, ahol azt a biztonságot megkapjuk, amely – bármi történjék is a világban – összeköti a közösségeket – emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy békében tudjunk élni szűkebb és tágabb világunkban, ahol minden pillanatban érzékelhető, hogy felüti fejét a békétlenség, a háború.

Szili Katalin szólt arról is, hogy a gyermeknél nincs igazibb boldogság, a gyermek jelenti a jövőt, a holnapot, a közösség építését. Az édesanya, a nagymama, a dédmama pedig az, aki szeretettel, odaadással, aggódással, panasz nélkül teljesíti hétköznapi feladatait: a gyermekek nevelését, a meleg és kedves otthon megteremtését.

Szili Katalin beszéde végén virággal köszöntötte a rendezvényen részt vevő édesanyját.

Veinperlné Kovács Andrea, a település független polgármestere hangsúlyozta: családcentrikus világot kell teremteni magunknak a kis közösségeinkben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!