A ligetfalui köztemetőben annak a kilencven magyar leventének állítottak síremléket, akiket további - részben pozsonyi - magyarokkal és németekkel együtt gyilkoltak meg a csehszlovák hadsereg katonái a második világháborút követően a környéken évekig működtetett internálótáborban. A mészárlás több száztól néhány ezerig becsült áldozata több tömegsírban nyugszik, az egykori ligetfalui erődrendszer területén. Közülük kilencven magyar levente földi maradványát 1947 májusának végén áthantolták a ligetfalui köztemető területére.

Szili Katalin felidézte: amikor már mindenki azt gondolta, hogy vége a második világháború szörnyűségeinek, és sokan azt hitték, talán egy jobb világ jön, akkor sok fiatalt kisegítő munkára szállították Drezda mellé, majd, amikor bevagonírozták őket, hogy visszaszállítsák őket, akkor olyan történt, amiről azt gondolta mindenki, hogy ilyen már nem történhet meg a világháború után, a 17. gyalogezred katonái leszállították őket a vonatról és meggyilkolták őket.

Milyen lelkiismeret az, amely tizenéves gyerekeket pusztít el csak azért, mert él bennük a bosszúvágy, vagy azért, mert úgy gondolják, hogy a kollektív bűnösség mindenkire ki kell, hogy terjedjen – vetette fel Szili Katalin. Hozzáfűzte, a meggyilkolt fiatal leventék nem akartak hősök lenni, csak élni szerettek volna.

A történtekre emlékezni kötelesség, okulni pedig felelősség

– fogalmazott a KDNP politikusa. Leszögezte, bennünk meg kell, hogy maradjon a hit abban, hogy a múlt bűneit fel kell tárni, és megbékélés csak akkor lehet, ha a bűnösök bocsánatot kérnek.

Mindennek az üzenete Szili Katalin szerint az, hogy a nemzet, amely elfelejti mártírjait, elveszíti jövőjét is. Tanulni kell abból, milyen könnyen válhat ember embernek farkasává, azt is meg kell tanulni, hogy a hazaszeretet nem mások gyűlölete, és azt is, hogy a bocsánatkérés felszabadító erő, valamint azt, hogy az elhallgatás bűnrészesség.