Szlovén kollégáját fogadta Semjén Zsolt

A hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó nemzetpolitikáért felelős szlovén kormánytagot fogadta a magyar kormányfő-helyettes a Miniszterelnökség Karmelita épületében kedden.

Semjén Zsolt szlovén kollégáját fogadtaSemjén Zsolt (balra) a Miniszterelnökség Karmelita épületében fogadta szlovén kollégáját, Peter Jožef Česniket (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Peter Jožef Česnik, a határon túli szlovénekért felelős miniszter és magyar kollégája egyaránt hangsúlyozta, hogy a jövőben erősíteni kell a kelet-közép-európai nemzetek összefogását – szuverenitásuk megtartása mellett.

Semjén Zsolt szlovén kollégáját fogadta

Kiemelték a nemzetiségpolitika támogatásának szükségességét, amelyre mindkét országban kiemelt kormányzati feladatként tekintenek. Mindehhez szervesen kapcsolódik az a gazdasági térségfejlesztési segítség, amelyet a két állam nyújt a muravidéki magyaroknak és a Rába-vidéki szlovéneknek. Egyetértettek abban, hogy létre kell hozni egy észak-dél infrastruktúra-fejlesztési irányt, Lengyelországtól Magyarországon és Szlovénián át egészen Észak-Olaszországig, amelynek kiemelkedő szerepe lenne Európa erősítésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!