A Tisza alkotmány-módosítása rést ütne a tömeges migrációval szembeni védőpajzson

A Tisza Párt módosítása kitörölné az Alaptörvényből a keresztény kultúra és az alkotmányos önazonosság védelmét, ezzel rést ütve azon a pajzson, amellyel a migrációval szemben védjük Magyarországot – figyelmeztetett videóüzenetében Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője.

 

A Tisza törölné az Alaptörvényből, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.”

Rétvári Bence a közösségi oldalán csütörtökön megosztott videóban rámutatott: a keresztény kultúra védelme eddig sem azt jelentette, hogy mindenkinek kötelező lett volna vasárnaponként szentmisére járni, vagy kötelező lett volna a hittan az iskolákban, hanem

az ezeréves államiságunkkal, a magyar történelemmel, a keresztény kultúrával, a keresztény etikával való folytonosságot jelentette.

Az önazonosság védelme és a keresztény kultúra védelme együtt jelent védvonalat a migrációval szemben – hangsúlyozta a frakcióvezető. Hozzáfűzte, ez egy alkotmányos védőpajzs, azzal szemben, hogy ide tömegesen más kultúrából embereket betelepítsenek.

A tiszás Alaptörvény-módosítás tehát azért elfogadhatatlan, mert szakít Magyarország ezeréves történelmével, és egy rést üt azon a pajzson, amellyel a migrációval szemben védjük Magyarországot – összegzett a kereszténydemokrata politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!