Tíz év alatt kétszeresére nőtt az iskolatejben és iskolagyümölcsben részesülő diákok száma

A kormány számára kiemelten fontos a gyermekek egészségének megóvása. A koronavírus-járvány idején pedig különösen fontos az immunrendszer védelme, ezt szolgálja az iskolatej és iskolagyümölcs program. Rétvári Bence a KDNP alelnöke közleményben ismertette az eredményeket.

A koronavírus-járvány következtében a világ minden országa gazdasági nehézségekkel küzd, azonban Magyarországon a válság ellenére is biztosítottak a többletforrások a diákok egészségének megőrzését szolgáló programokra.

Az egészséges táplálkozás szerves része a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása, melyet kibővített kormányzati programok segítenek.

Az óvodások és iskolások egészséges táplálkozását elősegítő programokra idén már közel háromszor több forrás jut, mint a baloldali kormány idején. Míg az iskolatej programra 2010-ben közel 1,2 milliárd forint jutott, addig az idei tanévben már közel a négyszerese, 4,7 milliárd. Az iskolagyümölcs programra 2010-ben a baloldali kormány 1,5 milliárd forintot szánt, az idei tanévben ez az összeg is több mint a duplájára nőtt, már 3,3 milliárd forint.

A bővülő forrásoknak köszönhetően 2010-hez képest az iskolatej programban résztvevő intézmények számát sikerült több mint hatszorosára növelni. Míg 2010-ben mindössze 423 intézmény vett részt benne, addig idén 2 733 oktatási intézmény, azaz közel minden második iskola lett érintett.

Szintén jelentős a növekedés, ha az iskolatej programban részesülő diákokat vesszük, hiszen míg 2010-ben mindössze 159 ezer gyermek részesült a programban, addig idén már több mint 441 ezer. Mindez 175%-os növekedést jelent.

Az iskolagyümölcs program keretében is dinamikusan nőtt a részvevő intézmények száma 2010-hez képest. Akkor 1727 intézménybe jutott el a program, míg idén már 2 315 intézménybe.

Ha az iskolagyümölcs programban részesülő diákok számát nézzük, az új tanévben, közel 534 ezer gyermek kap rendszeresen gyümölcsöt, zöldséget, vagy gyümölcslevet. Ez a szám 80%-kal több mint 2010-ben, akkor mindössze 297 ezer gyermek jutott rendszeresen gyümölcsökhöz és zöldségekhez az óvodákban és iskolákban.

A programok keretében tehát Magyarországon nagyobb forrásból, már több mint félmillió kisdiák kap közel 13 millió liter tejet és tejterméket, valamint 52 millió adag gyümölcsöt és gyümölcslevet.

A kibővített iskolatej és iskolagyümölcs program tehát segítséget nyújt abban, hogy akik otthon nem kapják meg a fejlődésükhöz, egészségük megőrzéséhez szükséges gyümölcsöt vagy tejet, azok számára ezek az állami programok biztosítják.

Rétvári Bence KDNP alelnök

(Kép:123rf)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!