Több mint százezer embernek segített a Hungary Helps - most önkénteseket is várnak

Az elmúlt csaknem négy évben több mint százezer embernek nyújtott segítséget a Hungary Helps Program, amelyhez önkéntesek csatlakozását is várják – mondta az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Azbej Tristan emlékeztetett: a program Magyarország nemzetközi segítségnyújtási akciójaként 2017 elején indult a rászoruló közösségek, kiemelten az üldözött keresztények támogatására.

Az önkéntes program igazgatója, Kármán Krisztina kiemelte:

egyelőre a koronavírus-járvány nem teszi lehetővé az utazásokat, így online, vagy más távolból adott segítséggel indul az önkéntes program.

A közelmúltban száz gyermekmaszkot juttattak el Irakba és Szíriába, amelyeket önkénteseik otthon varrtak – mondta példaként.

Programjukba olyanok jelentkezését várják, akik szívesen részt vennének online angolnyelv oktatásban, szaktanácsadásban, workshopok tartásában afrikai közösségekben – iskolákban, családsegítő központokban – vagy a Közel-Keleten.

Azbej Tristan

Emellett például a vírushelyzet mérséklődését követően a Hungary Helps Program támogatásával megvalósuló templomépítéshez küldenek mérnököt, a program által támogatott kórházba a személyzet képzésére várnak szakembert, fiatalabb önkénteseik pedig gyermekotthonokban tarthatnak foglalkozásokat. Kiemelte: van olyan önkéntesük, aki egy mintafarm-gazdaságot alakítana ki Nyugat-Afrikában.

Az önkéntesek segítenek a helyi közösségeknek olyan célokat találni, amiért maguk is küzdhetnek

– hangsúlyozta Kármán Krisztina. Hozzátette: programjukra az onkentes [kukac] onkentesliga [pont] hu címen lehet jelentkezni.

Azbej Tristan tájékoztatása szerint az önkéntesek utazásának és felkészítésének költségeit a Hungary Helps Önkéntes Program keretében a lebonyolító szervezet, Magyar Önkéntes Liga Egyesület fedezi, a kiküldetés ideje pedig a tevékenységhez és a helyszínhez igazodik.

A legfontosabb szempont azonban az önkéntesek biztonsága, csak olyan támogatási programot indítanak, ahol azt szavatolni tudják – hangsúlyozta az államtitkár.

A beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg, a Vasárnap.hu portálnak a libanoni segítségnyújtásról szóló minapi cikke itt olvasható, a segítségnyújtásért köszönetet mondó szíriai gyermekek karácsony előtti videóüzenete pedig itt tekinthető meg.