Több mint tizenkétezren vettek már részt a Pannónia Ösztöndíjprogramban + VIDEÓ

Egy év alatt több mint nyolcezren, másfél év alatt pedig már tizenkétezernél is többen vettek részt külföldi felsőoktatási képzésben a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 csütörtök reggeli műsorában.

 

Varga-Bajusz Veronika felidézte: a programot azért indították el korábban a tervezetthez képest, mert a struktúraváltó magyar egyetemeket kizárták az Erasmus programból. A hallgatókkal, az egyetemekkel, a Tempus Közalapítvánnyal tárgyalták meg, hogy a tapasztalatok alapján mit érdemes javítani az Erasmusban, ezért alkalmazzák most már az automatikus kreditelismerést, a magasabb ösztöndíjakat, azt, hogy az egész világra nyitottak, nem csak az európai egyetemekre, továbbá rugalmasabbak azok az időtávok, amelyekben részt vesznek a hallgatók.

Minden hazai egyetem jelentkezett a napokban lezárult határidőig, és magasabb támogatási kérelmeket nyújtottak be, mint a tízmilliárd forintos keretösszeg. Az egyetemek javaslatai alapján vezettek be olyan újdonságokat, hogy a világ top 250 egyeteméről vendégoktatókat hívhatnak, és már nemcsak egyetemi hallgatók, hanem a fiatal kutatók részére is nyitott a program, fejenként tíz-tizenkétmillió forint áll az egyetemek rendelkezésére ezen a területen – fejtette ki az államtitkár.

Arra is kitért, hogy február 15-ig lehet jelentkezni a magyarországi felsőoktatási intézményekbe, de nem érdemes megvárni az egyszerű elektronikus eljárással az utolsó napokat. A jelentkezéshez digitális állampolgárság applikációra vagy ügyfélkapu pluszra is szüksége van a diákoknak, és a folyamat végén a hitelesítést sem szabad elfelejteni.

Idén 62 egyetem indít képzési lehetőségeket, minden területen rengeteg szak érhető el a jelentkezők számára. Az elmúlt években a nemzetgazdaság igényeinek megfelelően változtak a népszerűségi mutatók, tavaly már a felvettek legtöbbje a műszaki-informatikai területre került be. A második helyen voltak a gazdaságtudományok, de a pedagógiai képzések is egyre népszerűbbek – mondta a kereszténydemokrata politikus.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában Varga-Bajusz Veronika egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar egyetemek egyre erősebbek a nemzetközi térben, egyre jobbak a rangsorokban elért eredmények. Ma már a tizenkét legjobb magyar egyetem a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek öt százalékába tartozik a folyamatos fejlődésnek köszönhetően.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!