Tusnádfürdő: a külhoni magyarság megmaradásának záloga az erős anyaország

A magyar nemzet egységéről, a külhoni magyarság megmaradásáról, illetve a magyar kormány céljairól beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második napján.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által tavaly kiadott, Testvéred minden magyar – Gondolatok a nemzeti összetartozásról című könyvet mutatták be Tusványos második napján az Orbán Balázs sátorban. A kötetben a magyar kultúra, politika és tudomány személyiségei szólalnak meg, többek között a csütörtöki beszélgetésen is jelen lévő Duray Miklós közíró és Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója. A könyv kapcsán a nemzeti összetartozásról szóló panelbeszélgetésen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes is megosztotta gondolatait az érdeklődőkkel.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a magyar nemzet egységéről, a külhoni magyarság megmaradásáról, illetve a magyar kormány céljairól beszélt

A miniszterelnök-helyettes már felszólalása elején leszögezte: hisznek a magyar nemzet egyetemességében, hisznek az örök magyarságban. „Ez két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy a magyarság egyetemes időben és térben egyaránt. Hiszünk abban, hogy azt, amit az őseinktől örököltünk, az utódainknak tovább kell adni. Másrészt a nyelvünk, a kultúránk és a történelmünk egy olyan csoda, amit csak mi magyarok adhatunk az egyetemes emberiségnek. Ebből az következik, hogy a magyar állam értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon. Ez akkor tud megtörténni, ha nemcsak abban hiszünk, hogy időben egyetemes a magyarság, hanem ha abban, hogy térben is az” – hangsúlyozta Semjén.

Hozzátette, ahhoz, hogy a magyarság minden nemzetrésze megmaradjon, elsősorban egy erős anyaországra van szükség politikai, gazdasági és társadalmi téren egyaránt. „A külhoni magyarság megmaradásához kellenek azok a támogatások is, amelyek az identitást megőrzik. Ezért van az, hogy az óvodáktól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen keresztül az egyetemekig fönn kell tartanunk a határon túli magyarság iskolarendszerét. A magyar nyelv és az oktatási rendszer az, ami az identitást megőrzi, beleértve a gyergyói néptáncosokat vagy az udvarhelyi cserkészeket is” – mutatott rá a székelyföldi térség kulturális színességére a miniszterelnök-helyettes.

Semjén továbbá történelmi tettnek nevezte a magyar állampolgárság lehetőségének kiterjesztését minden magyar számára, bárhol él a világon. „Nem szoktam személyes dolgokat mondani, de most hadd említsem meg, hogy édesanyám is erdélyi, tehát pontosan tudom, mit jelent az, amikor bozgoroznak (hazátlan – szerk. megj.) valakit. Ezért a most már jóval több mint egymilliomodik magyar állampolgár nemcsak egy szám, hanem családok élettörténete, egyfajta történelmi igazságtétel is. Ma az állampolgárság megadása tulajdonképpen az egyetlen reális válasz Trianon tragédiájára. Küldetésünk, hogy azt az örökséget, amit a történelmünk során kaptunk, minél inkább megőrizve, kibontakoztatva és gazdagítva tudjuk továbbadni a következő magyar generációknak az idők végezetéig” – zárta Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!