Újbuda baloldali városvezetése drasztikus áremelésekről döntött

Brüsszel azt ígérte, hogy a szankciók majd arra kényszerítik Oroszországot, hogy fejezze be a háborút Ukrajnában. A háború viszont folyik tovább és nem látni a végét. Brüsszel azt is ígérte, hogy az energiát nem sújtja szankcióval, mégis megtette. 

Brüsszel hazudott, és elhibázott döntésének az az eredménye, hogy Európa elszegényedik, versenyképessége csökken, energiaválság alakult ki és az infláció miatt az élelmiszerárak is az egekben vannak.

A magyar kormány rezsicsökkentéssel és munkahelyvédelmi intézkedésekkel elveszi az élét a háborús válság okozta legsúlyosabb gazdasági következményeknek, és minden lehetséges eszközzel azért küzd, hogy az elhibázott szankciós politikát megváltoztassa, vagy legalábbis Magyarország számára kedvezőbb feltételeket harcoljon ki.

A baloldal ezzel szemben támogatja a szankciókat, sőt, újabb szankciókat követel, és ahelyett, hogy csökkentenék az emberek terheit, ismét megszorítanak, ahogy válságban a Gyurcsány-Bajnai kormányok is tették annak idején.

Újbuda baloldali vezetése drasztikus áremelésekről döntött a bölcsődei ellátásban, felemelte a gyermekétkeztetés díjait, és az idősek ellátása, valamint a szociális ellátás is sokkal többe fog kerülni ezentúl. Miközben a baloldali ellenzék a brüsszeli szólamokat ismételgeti, az újbudai városvezetés úgy gondolja, hogy a kerületi polgároknak többet kell fizetniük, mert a szankciók miatt az önkormányzat terhei megnőttek, és így kevesebb pénzt tudnak elherdálni.

Dr. Simicskó István,

a KDNP frakcióvezetője

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!