„A választók nemzeti ügyben túlléptek a pártkereteken”

A Fidesz–KDNP-pártszövetség – 2010 és ’14 után – az idei választáson ismét kétharmados parlamenti többséget szerzett úgy, hogy a négy évvel ezelőttihez képest jelentősen növelte választói számát (plusz háromszázezer szavazó, a jelenlegi feldolgozottság szerint 44,9-ről 49,5 százalékosra növelt támogatói arány). Mi lehet ennek oka? Mi következik mindebből? A GONDOLA Harrach Pétert, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnökét kérte rövid értékelésre, melyet az alábbiakban közlünk.

Harrach Péter

Talán még a kormánypártok oldaláról is kevesen remélték a kétharmados győzelmet. Ön mivel magyarázza ezt a sikert?

– Nyilván több oka is volt. Egyik a professzionális kampány. A kormánypártoknak sikerült a tematizálás: a kampány elsőszámú kérdése a bevándorlás lett. Az üzenet jól érthető módon eljutott a választókhoz.

A bevándorlás valós veszélye és a hatékony politikai kommunikáció mellett vannak-e egyéb tartalmi okai a nagyarányú győzelemnek?

– A tábor egyben maradt, elkötelezettsége évek óta megkérdőjelezhetetlen. Ebben szerepe volt a rátermett vezetőnek és a mögötte álló politikusok fegyelmezettségének is. Ha egy pillantást vetünk bármelyik ellenzéki párt tisztikarára, látjuk, miről beszélek. Azonban nélkülözhetetlen volt az eszmei háttér is. Egy olyan zűrzavaros világban, ami ma Nyugat-Európában van, és aminek hatása itthon is megjelent, felüdítő érzést kelt az a normális gondolkodás, amit a keresztény–nemzeti–polgári eszmeiség képvisel.

Azt tapasztaltuk, hogy sokan a Fidesz–KDNP-listára szavaztak azok közül is, akik egyéniben más párt jelöltjére adták a voksukat. Nekik is fontos volt a nemzeti önvédelem, és úgy látták, saját pártjuk erre nem képes. Úgy is fogalmazhatunk, a választók nemzeti ügyben túlléptek a pártkereteken. Ez pedig a politikai nagykorúság bizonyítéka…

…pedig az ellenzék – különösen a milliókhoz eljutó ellenzéki és a multinacionális közösségi média – komoly negatív, sok esetben hazugságkampányt folytatott a kormánypárti politikusokkal szemben. Ez mégis kevésnek bizonyult.

– Valóban, az ellenzéki pártok és médiájuk nagy erőfeszítéseket tettek a szövetség vezetőjének és politikusainak lejáratására. Sokan bedőltek ennek, de a gondolkodó választók többsége erre nem volt vevő. Megérezték, hogy a kampányban megfogalmazott mondanivalónk nem máz, hanem belülről jön. A személyes elkötelezettség és az őszinte szó meggyőző volt, többet ért mindenféle kampányügyeskedésnél.

Milyen következtetést vonhatnak le ebből az ellenzék politikusai és médiamunkásai?

– A vereségre három különböző választ látok a részükről. Van, akit mély csalódottsága tevékenysége feladásra késztetett. Mások összeszorított foggal, de folytatják. Ismét másokban nőtt a gyűlölet, mindennek nekimennek, és anarchiában reménykednek. Ne aggódjunk, a következő időszak sem lesz unalmas. Az ellenfeleink mögött állók – ahogy ismerjük őket – tovább írják forgatókönyvüket.

– Sorozatban harmadszor van meg a kétharmad. „Most kell szerénynek lenni, mert most van mire” – summázta Orbán Viktor a választás éjszakáján. Mi jöhet a következő négy évben a Fidesz–KDNP olvasatában?

– A jó irányt tartani kell, az új kihívásokra új választ kell adni. Ahogy a magánéletben egy új életszakasz kezdetén a feladatokon túl saját hozzáállásunkat is átgondoljuk, úgy most nekünk is ezt kell tennünk. Jól megfér egymás mellet az erő és a szerénység, a magabiztosság és az alázat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!