Varga-Bajusz Veronika: Január elsejétől ismét emelkedik a szakképzésben dolgozók bére + VIDEÓ

Január 1-jétől ismét emelkedik a szakképzésben dolgozók bére – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a Facebook-oldalára feltöltött videójában vasárnap.

Varga-Bajusz

Varga-Bajusz Veronika kiemelte, hogy közel huszonnégyezer szakképzésben dolgozó fizetése emelkedik átlagosan 21,2 százalékkal, amelyhez a kormány biztosítja az ötvenmilliárd forintos hazai költségvetési forrást.

A pályakezdők bére havi 280 ezerről 705 ezer forintra, a tapasztalt oktatók átlagos fizetése 800 és 900 ezer forint közötti értékre emelkedik" 

– tette hozzá.

A béremelés minden szakképző intézményre érvényes, legyen az állami, egyházi vagy egyetemi fenntartású - mondta.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a szakképzés három pilléren áll: megbecsült és motivált oktatókon, motivált diákokon és inspiráló környezeten, és 2024-ben mindegyik pillért tovább erősítették.

Hozzátette: a szakképzési rendszer 2020-as átalakítása óta az oktatók bére már két és félszeresére nőtt.

Hangsúlyozta, hogy a kormány ezzel is kifejezi a szakképzés fontosságát és az oktatók iránti kiemelt megbecsülést, az újabb emeléssel pedig ismét egy lépést tesznek abba az irányba, hogy Magyarország megőrizze kiemelkedő helyét a szakképzés területén is.

Ezt jelzi az is, hogy a bérfejlesztéshez szükséges ötvenmilliárd forintot nem uniós, hanem hazai forrásból biztosítják 

– mondta.

Az államtitkár a videóban beszélt arról is, hogy a béremeléssel tovább erősítik a magyar szakképzés színvonalát és az oktatók iránti társadalmi megbecsülést.

A videó az alábbiakban tekinthető meg:

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!