Varga-Bajusz Veronika: Megjelent a megújított Klebelsberg képzési ösztöndíj pályázat

Megjelent a megújított Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program pályázata hétfőn – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Varga-BajuszVarga-Bajusz Veronika emlékeztetett, a kormány megemelte az ösztöndíj összegét, mostantól havi 100 vagy 150 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek a támogatottak, valamint már nemcsak az osztatlan, hanem az osztott képzésben részt vevő tanárszakos hallgatók is részesülhetnek a támogatásban.

A programban előnyt élveznek azok a tanárszakos vagy tanító hallgatók, akik vagy olyan szakterületet választanak, amely kevésbé népszerű, vagy pedig olyan iskolában, településen vállalják az elhelyezkedést a diploma megszerzése után, amely hátrányos helyzetű térségnek számít, és ebben az intézményben is maradnak meghatározott ideig"

– tette hozzá.

A kormány a támogatással azt szeretné, hogy minél többen válasszák ezt a hivatást, szakmát, majd az iskolákban, szakképző iskolákban elhelyezkedve segítsék, neveljék, tanítsák a gyerekeket – emelte ki az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!