A városi adósságokról indít tájékoztató kampányt az IKSZ Pécsen

Az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat eladósodásával kapcsolatban indít tájékoztató kampányt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) helyi szervezete a baranyai vármegyeszékhelyen.

NacsaNacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke, egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője a pécsi városháza közelében tartott keddi sajtótájékoztatón azt mondta:

Gyurcsány Ferenc a napokban eldöntötte, hogy Péterffy Attila, a város jelenlegi polgármestere lesz ismét a baloldal jelöltje a 2024-es önkormányzati választásokon Pécsen.

A tájékoztató kampánnyal ezért „a baloldal káros pécsi tevékenységére” igyekeznek felhívni az emberek figyelmet – közölte. Szerinte mindenkinek tudnia kell, hogy a városban „ugyanaz történik, ami a Gyurcsány-korszakban történt az országban, azaz eladósítás, káosz és a haverok kitömése” - fogalmazott.

iksz

Nacsa Lőrinc hozzátette: Péterffy Attila 16 milliárd forintot halmozott fel adósság címén Pécsen, ekkora összegből pedig „rendbe lehetett volna tenni a pécsi közösségi közlekedést, utakat, játszótereket lehetett volna építeni”. A baloldali pécsi városvezetés mégis a „gyurcsányi beidegződéseknek megfelelően” csak „káoszt teremtett és mutyizott” – vélekedett a politikus.

Őri László, a Fidesz pécsi választókerületi elnöke, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, a város korábbi alpolgármestere az eseményen közölte:

a 16 milliárd forintos Péterffy adósságot 2048-ig fizethetik a pécsiek címmel induló kampány részeként minden pécsi háztartásba eljuttatnak egy tájékoztató kiadványt.

Pécsen Péterffy Attila egy független és szakértői városvezetés ígéretével tévesztette meg az embereket, 2023-ban pedig azt láthatják a választók, hogy „Gyurcsány Ferenc hálójába került a pécsi városvezetés és Péterffy Attila Gyurcsány Ferenc emberévé vált” – mondta.

Pécs

Beszámolt róla: a kiadványban rávilágítanak arra, hogy mit ígért 2019-ben a jelenlegi polgármester és ehhez képest mit kaptak a pécsiek. Buszkáoszt, ügyvéd-, telek- és lakásmutyit, óriáskereket és Pécs Pride felvonulást kaptak egy vízióval rendelkező, komoly fejlesztési stratégiát megvalósító városvezetés helyett, amiért ma Pécset a sodródás jellemzi – vélekedett Őri László.

Azt mondta: ha jövőre nem lesz fordulat a városvezetésben, félő, hogy Pécs végérvényesen lemarad és nem tud megfelelően élni a kormány által biztosított, a térség újraiparosítását is biztosító lehetőségekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!