Vaszary Kolosra emlékeztek Keszthelyen

Keszthely szülöttére, Vaszary Kolosra, a tudós és egyházfő születésére emlékezett a KDNP helyi alapszervezete a város elöljáróival és civil szervezetekkel hétfőn Keszthelyen.

Vaszary

A köszöntő beszédeket koszorúzás, majd pedig szentmise követte a fő téri Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban. Kiss László esperes úr beszédében méltatta Vaszary Kolos életpályáját, kimagasló emberi nagyságát és a keresztény közösségek megerősítéséért tett erőfeszítéseit. Elmondta, hogy Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, az egyházpolitikai harcok idején a konzervatív ellenzék vezéralakja volt, nevéhez fűződik a katolikus politikai szervezetek kiépítése.

Hazaszeretete, a hite és az ország népéhez való ragaszkodása nagyon fontos volt számára. Ugyanakkor pedig fölkarolta mind a város szegényeit, és a diákjait, hiszen alapítványt tett mindkettő részére. Én úgy gondolom, hogy akár az ő tevékenysége mind az oktatásban, akár a szegények felkarolásában, szociális téren nagyon fontos értékű a mai ember számára is, különösen pedig a hazaszeretete”

– emelte ki Kiss László esperes.

Vaszary

Vaszary Kolos 1832. február 12-én született Keszthelyen. Középiskolai tanulmányait is itt végezte, majd a pannonhalmi bencéseknél hallgatott teológiát. A visszaemlékezések szerint olyan szegény volt, hogy mezítláb érkezett Pannonhalmára. 1865-ben szentelték pappá, 1885-ben lett pannonhalmi főapát.

Élete során több könyvet is írt és szívügyének tekintette a tanügy fejlesztését. Iskolákat alapított Szentivánon, Zalaapátiban és még számos helyen az országban. A régi tihanyi apátsági templomot megújíttatta, új templomot építtetett Radán, több műemléki templomot pedig restauráltatott. A szegények és árvák életkörülményeinek javítását alapítványok létrehozásával is támogatta, csakúgy mint a keszthelyi főgimnáziumi tanulók oktatását. Több állami és egyházi elismerést valamint kitüntetést kapott pályája során, Esztergom város pedig díszpolgárává avatta.

Vaszary

A méltán híres, vezető egyházi méltóság emlékhelyénél a KDNP nevében Császár Zoltán, a KDNP Zala vármegyei elnöke, Sáringer-Kenyeres Tamás, a KDNP keszthelyi alapszervezetének elnöke és Bognár Károly, a KDNP Zala vármegyei szervezője helyezett el koszorút.

Az emlékező szentmisét Mihályi Jeromos, tihanyi perjel celebrálta, koncelebrált Kiss László esperes úr, Tál Zoltán és Mezei András plébános urak.

Vaszary

A rendezvény előkészítését és megszervezését a keszthelyi Nemzeti kör, Vozár Péterné elnök asszony, Keszthely város alpolgármestere segítette.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!