Az ellenzék védi a védhetetlent Hadházy Ákos független képviselő ügyében, aki semmibe vette az Országgyűlés tekintélyét és minden szabályt megszegett a parlamentben - jelentette ki a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes
Vejkey Imre, aki a kormánypártok nevében nyilatkozott az Országgyűlés Házbizottságának ülését követően, úgy vélekedett: az ellenzék abból indul ki, hogy egy képviselő csupán jogokkal rendelkezik, kötelezettségekkel nem. Az ellenzék Hadházy Ákos mellé állt és egyfajta „pszichológiai bűnsegédletet" valósít meg - értékelt.
A politikus a miniszterelnök beszéde alatt és után táblákat felmutató Hadházy Ákost egy olyan autóvezetőhöz hasonlította, aki 50 helyett 150-nel száguld a városban és 180-nal hajt át a piros jelzésen.
Megfogalmazása szerint, bízott abban, hogy létezik egy, a Ház tiszteletén alapuló konszenzus a kormánypártok és az ellenzék között. Ám miközben az ellenzék láthatóan nem, a Fidesz-KDNP továbbra is kitart ezen minimum mellett - közölte a politikus.
Egyben visszautasította, hogy a kormánypárti képviselők „csoportos garázdaságot" követtek volna el. Megjegyezte: a házelnök 50 ezer forintos bírságot szabott ki azokkal a fideszes képviselőkkel szemben is, akik megpróbálták helyreállítani a rendet.