Vejkey Imre: Fontos az unokákra vigyázó nagyszülők munkajogi védelme

Vejkey Imre az Országgyűlésben fontosnak nevezte a családvédelmi akciótervet, a többi közt a bölcsődeépítést vagy az autóvásárlási támogatást.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes
    
Fontos, hogy a munka törvénykönyve módosításával megteremtsék a nagyszülő munkajogi védelmét, ha otthon marad unokáival. Felmondási védelemre és fizetés nélküli szabadságra lesz jogosulttá válnak a jövőben. A képviselő nemzetünk aranytartalékainak nevezte a fiatalokat.

Meg kell adni az Országgyűlésnek a kellő tiszteletet!

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka utalva Jakab Péter akciójára, amikor elfoglalta a miniszterelnök parlamenti székét felszólalása után, azt mondta: ismét példátlan provokációnak voltak szemtanúi a magyar Országgyűléssel, a magyar közjogi méltóságokkal, különösen Orbán Viktor miniszterelnökkel, és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével szemben.
    
Kijelentette: határozottan visszautasítják az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat.  
    
Rámutatott: a mostani precedens is azt mutatja, szükség van az Országgyűlésre vonatkozó törvény és a Házszabály módosítására. Ki kell mondani nemzeti minimumként, hogy a magyar Országgyűlésnek meg kell adni a kellő tiszteletet. Aki ezt nem adja meg, nem méltó arra, hogy ezeréves országunk képviselője legyen itthon és a nagyvilágban - fogalmazott a KDNP frakcióvezető-helyettese.
    
Vejkey Imre hangsúlyozta: a magyar parlamentben nem lehet helye ocsmány beszédnek és obszcén szövegek felmutatásának, se verbális, se fizikai agressziónak. Valódi szankciókra van szükség - rögzítette, hozzátéve: ezeknek olyanoknak kell lenniük, amelyek preventív erővel is bírnak a méltatlan és agresszív cselekedetekkel szemben.  
    
Kitért arra is, hogy az eddigi szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért van szükség a büntetési tételek jelentős emelésére.
    
Azt is mondta, valótlan, hogy az ellenzék elhallgattatása lenne a cél. „Nem és nem" - jelentette ki . Hozzáfűzve: a parlamenti vitát kívánják kulturált mederbe terelni, és az agressziót szeretnék megszüntetni. Ezen célokhoz szükség van a módosításokra, jelen pillanatban ugyanis Házelnöknek nincsenek megfelelő jogosítványai a provokációval és rendbontással szemben az Országgyűlés tekintélyének fenntartására.

Példaként hozta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő obszcén táblás akcióját, és kiemelte: nem a véleménynyilvánítás szabadságról van szó, ez maga a provokáció és a verbális agresszió.
    
Ennek gátat kell szabni, mielőtt elérné azt a szintet, hogy a magyar állam alkotmányos működését súlyosan veszélyeztetné. Szavai szerint a gyermekeink, unokáink jövője a tét.

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka rámutatott: a területi államigazgatási rendszer reformjának össze kell kapcsolódnia a bírósági szervezettel és annak igazgatásával összefüggő szabályok módosításával, továbbá a közigazgatási hatósági eljárásjogi és perjogi szabályok változásaival.
    
Mindezeknek egységes elvek mentén kell történnie - hangsúlyozta. Hozzátette: a törvényjavaslat nem tesz egyebet, mint a vonatkozó jogszabályokat módosítja ennek jegyében.    
    
Megteremtik annak lehetőségét, hogy az Alkotmánybíróság tagjai megválasztásuk esetén ne veszítsék el korábbi tisztségüket, tekintettel arra, hogy a testület tagjai nem választhatók újra. Mindezt oly módon biztosítják, hogy Ab tagjának megbízási ideje alatt a bírói szolgálati viszonya szünetel.
    
Hozzátette: a közigazgatási eljárás egyfokúvá válásával a fellebbezés helyett közvetlenül közigazgatási pert lehet indítani, a keresetet a határozatot hozó hatóság felügyeleti szervén keresztül, járási hivatali döntés esetén a kormányhivatalon keresztül kell felterjeszteni a bírósághoz.  
    
Kitért arra is, fontos, a Kúria eleget tudjon tenni annak az alaptörvényi kötelezettségének, hogy egységes és következetes joggyakorlat alakuljon ki Magyarország teljes területén a bíróságok vonatkozásában - mutatott rá.

Ezért biztosítani kell a peres feleknek annak lehetőségét, hogy ha az ügyükben hozott jogerős döntés eltér a Kúria határozatától, azt a Kúria elé tudják vinni. Ilyen esetekre ezért jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani számukra - közölte. A jogegységi panasz bevezetése a Velencei Bizottság ajánlásával teljes összhangban szerepel a javaslatban.
    
Vejkey Imre kiemelte: a törvényjavaslat számos olyan kérdést rendez, ami az idők során szükségessé vált.
    
A KDNP támogatja a javaslatot - jelezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!