Vejkey Imre: Hogyan védi a kormány a nyugdíjasokat?

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt hétfőn a parlamentben, hogy a jelenlegi háborús környezetben, a globális energiaválság, az élelmiszerválság és elszabaduló infláció közepette a nyugdíjasok védelme kiemelten fontos.

A nyugdíjasok megbecsülését a kormány kezdetektől fogva kiemelt célként kezelte, a nyugdíjak összege 2010 óta közel 70 százalékkal nőtt, vásárlóereje mintegy 20 százalékkal erősödött.

A kormány vállalta és tartotta is az inflációkövető nyugdíjemelést, több alkalommal nyugdíjprémiumot is fizetett, sőt, visszaadta a nyugdíjasoknak a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.

A tavaly decemberi döntésnek köszönhetően az idősek idén februárban már kézhez kaphatták az első teljes 13. havi nyugdíjukat, jövőre a 13. havi nyugdíj februárban érkezik, emellett januárban újabb nyugdíjemelés várható.

A KDNP-s képviselő azt kérdezte, hogyan védi a kormány a nyugdíjasokat?

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte, a kormány válságkezelési módszere eltér a korábbi baloldali kormányokétól. A baloldal válsághelyzetben adót emelt, elvette a családi pótlékot, megemelte a rezsit és elvette az idősektől a 13. havi nyugdíjat. Velük szemben a Fidesz-KDNP-kormány elkötelezett az idősek mellett.

Az idősek az elmúlt 12 évben mindig számíthattak a kormányra, ez év januárjától 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, majd 3,5 százalékos kiegészítő emelést, novemberben pedig további 4,5 százalékos emelést hajtott végre.

Vejkey Imre a választ elfogadta. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!