Vejkey Imre: A kormányzati politika középpontjában a gyermeknevelés kiemelt támogatása áll

Vejkey Imre arról érdeklődött az emberi erőforrások miniszterétől az Országgyűlésben, hogy mit tesz a kormányzat a munka és a magánélet összeegyeztetése érdekében, hangsúlyozva, hogy a kormányzati politika középpontjában a gyermeknevelés kiemelt támogatása áll.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes

A gyermekszám növelésében fontosnak nevezte az elköteleződés mellett a mind biztosabb munkahelyeket, a bérek emelkedését, a csökkenő járulékterheket, valamint az erősödő kedvezményeket, célnak pedig azt nevezte, hogy ne kelljen senkinek választania a családalapítás és a karrierépítés között.
    
Válaszában Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára célként azt említette, hogy „valóban családbarát országgá" váljon Magyarország, ahol mindenki szándékai szerinti időben és számban vállalhasson gyermeket.    
    
Ehhez van szükség a gyermekvállalás útjában álló akadályok lebontására, az esetleges anyagi hátrányok megszüntetésére, és a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésére.
   
A kormányzat 2010 óta megtett intézkedéseit sorolva az államtitkár kijelentette: az eredmények - köztük a csúcsra jutott női foglalkoztatottság - mellett sok még a teendő e területen.
    
A kérdező a választ elfogadta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!