Vejkey Imre: Napirendre kerülhet a Soros-párt ügye

Szeptember végén tartja alakuló ülését a bevándorlóbarát Éjjeli Őrség, a Migration Aiddel „párhuzamos” szervezet. Az igazságügyi bizottság jövő heti, szerdai ülésén tárgyalhatja a Migration Aid nevű szervezet párttá alakulásának ügyét – értesült a Magyar Hírlap.

Vejkey Imre, a parlamenti testület KDNP-s elnöke a Magyar Hírlap megkeresésére azt mondta, egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés, de amint megtörténik, napirendre veszik a kérdést. Az újság megírta, a Fidesz nevében Czunyiné Bertalan Judit képviselő jelentette be, kezdeményezik a migránspárti „Soros-párt” ügyének kivizsgálását.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes (Fotó: MTI, Kovács Tamás)

Kifejtette, a napokban nyilvánosságra került, hogy párttá alakul a Migration Aid, bevallottan azért, mert nem akarja megfizetni a bevándorlási különadót, „nyíltan vállalja tehát az adóelkerülést”. Czunyiné Bertalan Judit közölte: felháborítónak tartják, hogy az ilyen szervezetek kijátsszák Magyarország törvényeit, ezért a bizottságtól azt kérik, tekintse át az ügy törvényességét, ha kell, javasoljon jogszabály-módosításokat. A cél, hogy megvizsgálják, mit lehet tenni azért, hogy a magyar törvényeket vállaltan megkerülni akaró szervezet ne tudjon párttá alakulni – mondta a Fidesz képviselője.

Siewert András, a Migration Aid vezetője a Hír tévében megerősítette, párttá alakulnak, mégpedig Éjjeli Őrség néven. Furcsa magyarázkodása szerint azonban mégsem magából a szervezetből lesz párt, hanem az aktivistáik, vagyis magánszemélyek hozzák létre az új formációt. Vagyis nyitnak egy „párhuzamos szálat”.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint nagyon zavaros a Migration Aid története. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva korábban kifejtette, a bevándorlási helyzet kapcsán a jogi helyzet egyértelmű. Vagyis a bevándorlást segítő tevékenység támogatása adóköteles elsősorban maga az adományozó számára, ám ha ő nem fizet, a kedvezményezett szervezetnek kell.

Ha mindez elmarad, az adóhatóság büntet. A párttá alakulás kapcsán ugyanakkor felmerülhet az is, hogyan pótolja a Migration Aid a külföldről érkező támogatásokat, ez ugyanis a párttörvény szerint tiltott tevékenység.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!