Vejkey Imre: szabad világot építünk

Vejkey Imre (KDNP) - felidézve az 1990-as demokratikus választás eredményeit - arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a folyamatból sem a bukott állampártot, sem annak leplezett utódpártját nem zárták ki a, a szabályokat pedig „a régi kommunista parlament" alkotta meg.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes

Szerinte az MSZP a harminc évvel ezelőtti reformkommunistákhoz képest is visszalép azzal, hogy nem fogadja el ezt a politikai nyilatkozatot.
    
Mi egy szabad világot építünk, mely tiszteli a szabadságot és az emberi méltóságot, de egyben elutasítja a gyűlöletet és a kirekesztést - zárta szavait a kereszténydemokrata képviselő.