Weisz Péter a „fasisztákat képviselő” Márki-Zayról: Ezt a szót először Sztálin használta

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Fonyódon egy szombati fórumon a Jobbik jelöltjét támogatta, ám beszédében sikerült újabb elszólást ejtenie.

Azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját

 

–mondta Márki-Zay Péter.

A politikus korábbi „zsidólistázós” nyilatkozatával kapcsolatban – miszerint „a Fideszben éppenséggel vannak zsidók, de elég kevés” – felkerestük már Weisz Pétert, a KDNP pártalapítványa, a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelyének elnökét. Most ismét megkérdeztük, mi a véleménye Márki-Zay kijelentéséről.

Weisz Péter szerint a keverék koalíció miniszterelnök-jelöltje az eddigi kijelentéseit megkoronázva bejelentette, amit eddig is tudtunk: képviseli a kommunistákat és a fasisztákat.

Csak halkan súgom meg: a fasiszta szót először Sztálin használta azért, hogy leplezze azt, hogy a „nemzetiszocializmus” és az általa képviselt „létező szocializmus” között nincs ideológiai különbség. Ma az ellenzék jelöltje ezt nyíltan vállalja. Auschwitz és Gulag után mi, zsidók és roma barátaink nem félünk. Hiszünk a tolerancia elfogadó erejében, a magyar emberek ítélőképességében. Erdélyben nem felejtettek és nem fogadták az ellenzék jelöltjét. Mi sem felejtünk, mellettünk hitünk és az isteni reménység – mondta Weisz Péter.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!