Átadták a Kisvárdát délről elkerülő utat

Elkészült a Kisvárdát délről elkerülő 3,3 kilométer hosszú út, a nettó 3,275 milliárd forint értékű beruházást pénteken adták át a felső-szabolcsi kisváros határában.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke (k), mellette Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke (b) és Bogáti János, a Záhony-Kisvárda térség és Fényeslitkei Ipari Parkra vonatkozó, a hazai fejlesztéspolitikai célok elősegítését szolgáló szakmai projektek, programok előkészítésével, végrehajtásával kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos átvágja a nemzeti színű szalagot a Kisvárdát délről elkerülő út átadóünnepségén a város határában, az Ajaki út új körforgalmú csomópontnál 2017. december 22-én. A most átadott út 3,3 kilométer hosszú, a beruházás nettó 3,275 milliárd forintba került. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke beszédében kiemelkedő fejlesztésnek nevezte a beruházást, amely lehetővé teszi a teherforgalom kitiltását a város területének legnagyobb részéről.

A fejlesztés rekordidő, hét és fél hónap alatt készült el a tervezett tizenegy hónap helyett – tette hozzá a tárcavezető.

„Szó szerint jó úton vagyunk, nemcsak jól haladunk, hanem jó irányba is tartunk (...), és nemcsak tartani akarjuk az iramot, de szeretnénk a régió motorja is lenni" – fogalmazott Seszták Miklós. Hozzátette, ez a beruházás megmutatta, hogy „képesek vagyunk bármilyen teljesítményre, ha vannak terveink és céljaink és hiszünk benne, hogy meg tudjuk valósítani azokat".

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke beszédet mond a Kisvárdát délről elkerülő út átadóünnepségén a város határában, az Ajaki út új körforgalmú csomópontnál 2017. december 22-én. (MTI Fotó: Balázs Attila)

A kétszer egy sávos, 70 kilométer/órás tervezési sebességű út a 4-es főutat köti össze a Kisvárda-Anarcs közötti útszakasszal. Nagy Róbert Attila, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója a beruházást ismertetve elmondta, az összekötő út teljes hosszából 2,5 kilométeren végeztek új építést, a fennmaradó szakaszon pedig a meglévő utat szélesítették. A négy körforgalom mellett egy hidat és egy vasúti átjárót építettek meg, az elkerülő megépítésével egyszerűbbé vált a kamionok számára a város déli iparterületének megközelítése is.

A fejlesztések nem állnak meg Kisvárdán, tovább zajlik a tervezési munka az elkerülő folytatásán, ezen az útszakaszon burkolaterősítést és szélesítést végeznek majd el – mondta Nagy Róbert Attila. Tájékoztatása szerint jövő év tavaszán kezdődik el az egy kilométer hosszú északi elkerülő út építése, a balesetveszélyes Kisvárda-Hármasút csomópontnál pedig egy új körforgalmat hoznak létre.

Leágazás a Kisvárdát délről elkerülő útnál az átadóünnepség napján a város határában, az Ajaki út új körforgalmú csomópontnál 2017. december 22-én. A most átadott út 3,3 kilométer hosszú, a beruházás nettó 3,275 milliárd forintba került. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!