Hölvényi György: A keresztény-muszlim együttélés támogatása nélkül nincs stabil Szíria

Szíriából jelentkezett be közösségi oldalán kedden a KDNP EP-képviselője, aki Azbej Tristan államtitkár és a Hungary Helps meghívására érkezett a közel-keleti országba, amely – Hölvényi György szavai szerint – „ma szankcióktól sújtva, milliók elvándorlása után is küzd a mindennapi bizonytalansággal”.

hölvényi azbej szíria

 

Mégis élnek itt olyan vallási közösségek, amelyek ma is a térség stabilitásának kulcsszereplői – emelte ki az EP-képviselő. Beszámolt arról, hogy látogatásuk során az Omajjád nagymecsetben találkoztak Szamír al-Maszrí sejkkel, a mecset elöljárójával, ezután pedig Jusszef Abszi melkita görögkatolikus pátriárkával is egyeztettek.

Ezek a találkozók fontos lépések abban, hogy valódi párbeszéd jöhessen létre a muszlim és keresztény vezetők között – hangsúlyozta Hölvényi György. Hozzáfűzte, meggyőződése, hogy a keresztény–muszlim együttélés támogatása nélkül nincs stabil Szíria.

A vallásközi együttműködés erősítése nemcsak a társadalmi békéhez járul hozzá, hanem a mindennapi együttélés alapját is jelenti.

Ebben a feszültségekkel teli időszakban különösen fontos felmutatni a muszlim–keresztény párbeszéd erejét és a kölcsönös tisztelet jelentőségét – írta a kereszténydemokrata politikus.

 

Hölvényi

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!