KDNP családi nap Nagykanizsán

A Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete családi délutánt rendezett szombaton tagoknak, pártolóknak és vendégeknek.

A Csónakázó-tónál tartott rendezvényen a bográcsozás és a vetélkedő mellett kötetlen beszélgetésekre is lehetőség nyílt a résztvevők között. Bedő György, a Kereszténydemokrata Néppárt nagykanizsai választmányának elnökétől megtudtuk, hogy szervezetüknek jelenleg 43 tagja van, közülük 33-an aktívak, a többiek pártoló tagok. A családi nap mellett előadásokat is szerveznek a tagságnak, érdeklődőknek politikai, össztársadalmi témákról neves előadókkal. Tavaly a Kereszténydemokrata Est elnevezésű programjukon Nagykanizsára látogatott Hölvényi György kereszténydemokrata EP képviselő, majd Navracsics Tibor miniszter, aki már a KDNP színeiben tagja a kormánynak. Fontos vállalásuk még, hogy minden évben megajándékozzák a családok átmeneti otthonának lakóit Nagykanizsán. 

Családinap

A családi délután fő támogatója a KDNP Zala vármegyei választmányának elnöke, dr. Császár Zoltán volt, aki arról beszélt, hogy a vármegyei szervezet is segíti a nagykanizsai erősödését, építését. 

Meghívták az eseményre Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőt is, aki reményét fejezte ki, hogy a kereszténydemokrata közösség által elindított program a későbbiekben egyre több embert vonz magához. Hangsúlyozta, hogy fontosak az ilyen közösségek, akik segítik azt a helyi politikai munkát, amely segítségével meg tudják ismertetni azokat a célokat, eszméket, gondolatokat, elveket, amiket a helyi politizálásban használnak mind a Fidesz, mind a KDNP oldaláról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!