Latorcai Csaba: Állítsunk minél több keresztet a békéért!

Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes Máriabesnyőn, szombaton.

Latorcai Csaba a felújított Máriabesnyői Trianoni kereszt ünnepélyes megáldásán arról beszélt, hogy "az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági bevándorlókat akarnak erőszakkal betelepíteni, akiknek semmit nem jelent a keresztény kultúránk, sőt sokuk nem olyan rég még fizikailag is üldözte a keresztényeket a Közel-Keleten."

Latorcai Csaba

Ígérem, nem fogjuk hagyni, hogy migránsokkal árassza el Magyarországot az európai baloldal, és velük összefogva a dollárbaloldal"

- fogalmazott a miniszterhelyettes, egyben arra biztatott, hogy országszerte folytassuk közösen a keresztek örökbefogadását, felújítását.

Latorcai Csaba

Latorcai Csaba, aki egyben a KDNP ügyvezető főtitkára is, beszélt arról, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás. Keleten és Nyugaton is a politika legmagasabb szintjein érzékelhető a vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés, ellenséges érzület - tette hozzá.

Máriabesnyő

Gaal Gergely, a Pest vármegyei KDNP elnöke az elmúlt ezer év történetét idézve rámutatott: Szent István király elkötelezte a magyarságot az európai keresztény civilizáció mellett, amelyben mi, magyarok nagyon fontos küldetést vállaltunk.

Gaal Gergely

Az európai civilizáció védelmezőivé váltunk, és lettünk ma is. Ebben a vonatkozásban a jövőben is van feladatunk"

- fűzte hozzá Gaal Gergely.

Máriabesnyő

A felújított keresztet megáldotta Virth József kapucinus atya, a Máriabesnyői Bazilika Minor plébánosa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!