„Nem én kiáltok, a föld dübörög” – írta száz éve József Attila, és bizony ez a helyzet most is. Több mint három éve élünk egy hatalmas háború szomszédságában és azóta is sorra gyulladnak be a konfliktusgócok a Kaukázustól a Közel-Keletig - mutatott rá közösségi oldalán szombaton a KDNP ügyvezető alelnöke.
Latorcai Csaba négy pontban fogalmazta meg, mire van szükség ahhoz, hogy megőrizzük a békét hazánkban:
- Szuverén, egyértelmű és nemzeti alapú külpolitikára, amely nem engedi belesodorni a magyarokat a háborúba.
- A véres ukrajnai konfliktust és annak szereplőit sem szabad beerőltetni az Európai Unióba!
- Kormányzati tapasztalatra: most nem a kísérletezés, hanem a józan ész ideje van. A nyugodt erőé.
- A béke megőrzéséért épített, szilárd honvédelem nélkül gyenge és védtelen lenne az ország.
Mindezek pedig csak együtt garantálhatják a magyarok biztonságát, bármilyen más út baljós irányba vihet, és ez nem játék! - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Leszögezte: az első a béke megóvása, utána lehet pártoskodni.