Lengyelországban a PiS államtitkári szintre emelné az üldözött keresztények ügyét

Azt a fáklyát, amelyet Magyarországon kormányzati szinten a földre dobtak, Lengyelországban készek újra magasra emelni – fogalmazott Azbej Tristan azzal kapcsolatban, hogy a PiS párt választási programjába bekerült: „kormányzati meghatalmazott kinevezése az üldözött keresztények ügyeinek képviseletére – a Külügyminisztérium államtitkári rangjában –, a keresztényellenesség elleni fellépésre, valamint a keresztény kulturális örökség és a lengyel missziók támogatására.”

Azbej Tristan

 

Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárság volt vezetője a hétvégén részt vett a Jog és Igazságosság (PiS) párt programalkotó konferenciáján Varsóban, ahol beszámolt a Hungary Helps Program kilenc évének eredményeiről.

A Velem Tettétek – Az üldözött keresztények barátai Facebook-csoportban Azbej Tristan kifejtette: barátja, Bartlomiej Wroblewski lengyel képviselő meghívására érkezett, aki régóta érdeklődik a humanitárius program iránt, és „hosszas beszélgetéseink megerősítették benne azt a gondolatot, hogy a lengyel nemzetet is be kell vonnia ebbe a küldetésbe”.

Magyarországon a Tisza-kormány megszüntette az államtitkárságot, így ha most egy fenyegetett szír, pakisztáni vagy nigériai keresztény segítséget kérne tőlük, nincs, aki »felvegye a telefont«. Ám ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik

– jegyezte meg a KDNP politikusa, aki a varsói pártkongresszuson ennek jegyében érvelt az ügy fontossága mellett.

Beszédet mondott Przemyslaw Czarnek, a PiS miniszterelnök-jelöltje is. Az üldözött keresztények megsegítésének ügyén és a Hungary Helps Program eredményein kívül a lengyelek a magyar családpolitikai és a KINCS munkája iránt is érdeklődtek – tette hozzá Azbej Tristan.

„Egyedüli külföldi szónokként bátorítottam lengyel barátainkat, hogy bátran vállalják a tényeket: korunkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Megosztottam, hogy van lehetőség az életmentésre és gyakorlati segítségnyújtásra. Mi, magyarok tudjuk, mert megcsináltuk több mint hatvan válságövezeti és fejlődő országban” – írta a kereszténydemokrata politikus. Tudatta:

a résztvevők közfelkiáltással nyilvánították ki, hogy ha felhatalmazást kapnak, tovább viszik azt a fáklyát, amit Magyarországon a kormányzati szint földre ejtett. A programot a miniszterelnök-jelölt ünnepélyesen aláírta.

A jövő évi lengyelországi választások eredményének függvényében „ez akár azt is jelentheti, hogy amíg a Segítő Magyarország nem tér vissza teljes erejével, lengyel barátainkkal közösen reményt adhatunk a hitük miatt üldözötteknek” – hangsúlyozta Azbej Tristan.

 

PiS

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!