Semjén Zsolt: A Fidesz–KDNP az EU és a magyar politikatörténet legsikeresebb politikai közössége

A Fidesz–KDNP nemcsak szövetség, hanem valódi közösség is – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke vasárnap, a Fidesz 29., tisztújító kongresszusát megnyitó beszédében.

Fidesz-kongresszus

A pártelnök a KDNP és a szövetségesek nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Úgy fogalmazott: „A Fidesz–KDNP-szövetség tekintetében érdemes tudatosítani magunkban és másokban is azt a büszkeséget, hogy ez a politikai közösség, amelyet létrehoztunk, az Európai Uniónak és a magyar politikatörténetnek a legsikeresebb politikai közössége, aminek a lényege az is, hogy ez nem csak szövetség, de valódi közösség, hiszen 2008 óta minden országos választást abszolút többséggel nyertünk meg. Most se lesz másképp.”

Fidesz-kongresszus

Fontos látni, hogy a Fidesz és a KDNP, a szövetség, sőt a kongresszus is csak eszköz. A cél, „amiért az egészet csináljuk”, a keresztény civilizáció védelme „a migrációs invázióval” és az „LMBTQ-tébollyal” szemben, valamint a nemzeti szuverenitás biztosítása – hangsúlyozta.

A nemzeti szuverenitás legfontosabb lépésének azt nevezte, hogy „határon túli véreinkre” is kiterjesztették a teljes jogú magyar állampolgárságot, és így „ők most már nemcsak nemzettársainkként, hanem honfitársainkként és polgártársainkként vannak itt közöttünk”.

Fidesz-kongresszus

Az ellenzékről Semjén Zsolt azt mondta: helyzetüket az határozza meg, hogy a 2010-ben létrejött centrális hatalmi erőteret duális erőtérre kellett alakítaniuk. Szerinte ennek következtében a mostani ellenzék „reformkommunista – reformfasiszta” ellenzék.

„A DK-Jobbik-szövetség az a reformkommunista reformfasiszta ellenzéknek a zagyvasága, amit egyetlen dolog tart össze, Orbán Viktorral és velünk szemben való patologikus gyűlöletük, ami mögött az antikrisztianizmus és a magyarellenes reflexek zsigeri beállítottsága van” – mondta.

Szerinte ha 2018-ban a Fidesz–KDNP nem nyerte volna meg a választásokat, a pandémia közepén a „magyar kormány úgy nézett volna ki”, hogy Szél Bernadett miniszterelnök, Vona Gábor a belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc pénzügyminiszter. Mi lett volna ezzel az országgal, ha egy ilyen reformkommunista – reformfasiszta kormánynak kellett volna megvédenie az országot a pandémiától és mindazoktól a kihívásoktól, amelyekkel szembe kell néznünk? – tette fel a kérdést.

Fidesz-kongresszus

Véleménye szerint a Gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad.

Semjén Zsolt arra figyelmeztetett: 2022-ben hasonló kihívás, támadás éri Magyarországot és az értékeinket, mert Brüsszelben eldöntötték, hogy a „progresszió úgy fog kinézni, hogy a keresztény civilizációt le kell rombolni, a nemzeti szuverenitást meg kell szüntetni és a családokat relativizálni kell.”

Fidesz-kongresszus

Hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje ennek a kiszolgálója, és „Gyurcsány és Gyurcsányné marionettbábuja”. Ugyanakkor kijelentette: „minket nem az érdekel, hogy ők mit csinálnak”, mert a Fidesz-KDNP bajtársi szövetség azt a célt határozta meg, azt a nemzetszolgálatot vállalta, hogy megvédjék a keresztény civilizációt, a nemzeti szuverenitást, a családokat és gyerekeket.

Semjén Zsolt a Fidesz-kongresszuson

Semjén Zsolt arra is kitért: külön öröm, hogy a teljesen megújult és újjáépített Hungexpo területén tarthatják ezt a kongresszust, mert elsőként ez a központ adott helyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, majd az Egy a természettel világkiállításnak. Megjegyezte: ez utóbbin másfél millió látogató volt, amivel a 21. századi Magyarország legnagyobb rendezvénye lett.

A kereszténydemokrata pártelnök bírálta az ellenzéknek a világkiállítással kapcsolatos magatartását. Azt mondta: az ellenzék egész gondolkodása „egy buborékban van”, ami idegen a magyar világtól, tagadják a valóságot, a végén pedig azt mondják, hogy „hülye a nép”.

Semjén Zsolt a Fidesz-kongresszuson

Megjegyezte: Budapest főpolgármesterének helyében köszönetet mondott volna a kormánynak, hogy ezt az épületet megépítette a fővárosnak, hiszen ennek idegenforgalmi, turisztikai bevétele és minden szellemi kisugárzása Budapestet gazdagítja. Ehhez képest - folytatta – Karácsonytól annyit telt, hogy ugyanúgy „fúrta” a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mint a világkiállítást és annak idején az olimpiát is.

Értékelése szerint a helyzet az, hogy a Fidesz és a KDNP legfőbb szövetségese „a valóság és a nép”.

A kongresszust a Hungexpo C pavilonjában lévő konferenciateremben tartják. A színpad mögötti hatalmas narancssárga led-falon a „Nekünk Magyarország az első” mottót vetítik ki, a szónoki pulpitus mögött pedig magyar zászlókat helyeztek el. Az esemény kezdetén Miklósa Erika operaénekesnő énekelte el a Himnuszt.

Az eseményen mintegy 1470 küldött és több mint 600 meghívott vendég vesz részt. Az esemény házigazdája Zsigó Róbert államtitkár és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő.

A résztvevők délelőtt testületi beszámolókat hallgathattak meg, majd dél körül kezdődtek a szavazások a pártelnök és a négy alelnök személyéről. A tisztújítás eredményéről és Orbán Viktor beszédéről ebben a cikkünkben számolunk be.

A szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt elnökének beszéde az alábbiakban tekinthető meg:

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!