Rétvári Bence: Nagyon fontos a lappangó tehetség megtalálása, kibontakoztatása

A tehetségek felkarolása nemzeti érdek, mert a tehetség túlmutat önmagán, az egyénen, és az egész nemzet közössége számára fontos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Rétvári Bence (KDNP), az EMMI parlamenti államtitkára

Rétvári Bence a Nemzeti Múzeum dísztermében a 2019-es nemzetközi tudományos diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak adott át elismeréseket Kisfaludy Lászlóval, a tárca köznevelésért felelős helyettes államtitkárával.

Ünnepi beszédében az államtitkár kiemelte: a fiatalok a biológia, a csillagászat, az asztrofizika, a filozófia, a fizika, az informatika, a kémia, a matematika és a nyelvészet területén értek el sikereket, hat arany-, hét ezüst- és 16 bronzérmet szereztek. Hozzátette: az elmúlt tíz évben soha nem hoztak el ennyi érmet a magyar diákok, ez is azt mutatja, hogy a magyarok tudnak világszínvonalú teljesítményt nyújtani.

Ez visszatükröződik abban is, hogy a PISA-felmérésben javultak a magyar diákok eredményei szövegértésben, matematikában és természettudományokban, és már majdnem elérik az OECD-átlagot – mondta Rétvári Bence. Hozzátette: más felmérésekben – TIMSS, PIRLS – is jobb eredményt értek el a magyar diákok.

Nagyon fontos a lappangó tehetség megtalálása és kibontakoztatása – közölte Rétvári Bence. Ezért fontos, hogy az új Nemzeti alaptanterv megduplázza a pedagógusok számára azt az időkeretet, amelyben tehetséggondozással is foglalkozhatnak – emelte ki.

A törzsanyag és az iskolák által a saját pedagógiai programjukban hozzátett, szabadon választható anyag aránya 80-20 százalék. Így minden iskola a maga karaktere szerint határozhatja meg, mire koncentrál.

Ez lehet tehetséggondozás vagy felzárkóztatás is – mondta Rétvári Bence. Ezzel jelentősen bővül a tanárok lehetősége, hogy a tehetséges diákokkal foglalkozzanak, felkarolják és segítsék őket – tette hozzá az államtitkár.

Tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma delegálásával kilenc nemzetközi tudományos olimpián vettek részt csapatok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 560 millió forinttal támogatta a magyar diákok részvételét a nemzetközi diákolimpiákon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!