Újraválasztották Semjén Zsoltot a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé öt évre a párt vasárnapi budapesti országos választmányi ülésén.
Semjén Zsolt politikai értékelő beszédében kiemelte:
ha nincs erős KDNP, nincs erős Fidesz-KDNP-szövetség, és nincs győzelem 2026-ban.”
A miniszterelnök-helyettes úgy értékelt, felelősségük messze túlmutat egy párt iránti felelősségen, ez az ország és Európa iránti felelősség.
Semjén Zsolt kiemelte:
a KDNP az egyetlen történelmi párt, amelyet a nyilasterror és a náci megszállás közepén mertek elődeik megalapítani, éppen 80 évvel ezelőtt. Akiknek volt bátorságuk ellene mondani a barna diktatúrának, azoknak lett erkölcsi alapjuk ellene mondani a vörös diktatúrának is”
– mondta.
Rámutatott: a KDNP azért létezhet már 80 éve, mert az alapító atyák szellemi alapjain állnak, és az örök igazságot képviselik a változó mindennapok világában.
Aláhúzta:
ma Magyarországon a KDNP az egyetlen kereszténydemokrata-keresztényszociális párt, és ez így volt a kezdetektől fogva.”
Giesswein Sándor katolikus pap volt, aki meghirdette a keresztényszociális gondolatot mind a vadkapitalizmussal, mind pedig a marxizmussal szemben, és az 1947-es választás sikerét a Barankovics-pártnak az adta, hogy erős szociális háttere volt – idézte fel.
Kiemelte: köznyelvi értelemben a politikai palettán a KDNP markánsan jobbközép párt, vallja a hagyományos keresztény értékeket, a nemzeti identitás védelmét, politikájának középpontjában a családok támogatása áll. Ugyanakkor a munka-tőke koordinátarendszerben a szociális igazságosság szempontjából mérsékelten baloldali gondolatot is képvisel, azaz nem tagadják a tőkét, de a munka oldalán állnak – mutatott rá.
Kitért arra is, hogy
a KDNP az egyetlen világnézeti párt. Kifejtette: ahhoz, hogy a politikai súlya meglegyen egy pártnak, meg kell szerezni a társadalmi többséget, azonban utóbbi ízlésvilága sokszor nem találkozik az egyházias tanítással.”
Úgy fogalmazott: személy szerint nem akar olyan pártot vezetni, amelyik feladja a hitvalló kereszténységet, de “hitbuzgalmi egyesületként” sem szeretné látni a KDNP-t. A történelmi megoldás: a Fidesz és a KDNP szövetsége, amely a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója.
Szólt arról, hogy 34 évig volt a KDNP az Európai Néppárt, illetve elődpártjai tagja, ha valaki „beágyazott” volt, akkor az a KDNP volt. Kitartottak az utolsó pillanatig, ameddig még emelt fővel ki tudtak tartani – mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: ez a Néppárt már nem az, amihez annak idején csatlakoztak, teljes az önfeladás, sem értékrendileg, sem belpolitikai szempontok miatt nem lehetett tovább maradni.
Az újonnan létrejött Patrióták ma a harmadik legnagyobb tömörülés az Európai Parlamentben, ugyanakkor reális, hogy belátható időn belül a második legnagyobb képviselőcsoport lesz”
– jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy
Magyarország ma tematizálja az európai politikát. A migráció kérdésében a napnál világosabb, hogy nekik volt igazuk, és az idő még inkább igazolni fogja ezt
– hangsúlyozta.
Szerinte hasonló a helyzet a genderlobbi területén is, a transzgender olyan mértékben ellentétes a józan ésszel és a természet rendjével, hogy annak abszurditása a társadalom egésze számára nyilvánvalóvá válik.
Semjén Zsolt szerint „a legsúlyosabb kérdés a háború és béke kérdése”. A magyar álláspont, hogy a legnagyobb rossz egy atomháború, ami akkor következhet be, ha kirobban a harmadik világháború ami akkor történhet meg, ha NATO-Oroszország összeütközéssé eszkalálódik a helyzet.
Donald Trump amerikai elnökválasztáson aratott győzelmével reális, hogy elindulhassanak a tűzszüneti tárgyalások, amelynek három szorgalmazója van: a pápa, Orbán Viktor és Donald Trump. A tűzszünetet követhetik a béketárgyalások”
– mondta.
Az országos választmány elnökének a vasárnapi tanácskozáson Latorcai Jánost, ügyvezető alelnöknek Latorcai Csabát, pártügyésznek Vejkey Imrét választották. A KDNP alelnöke Azbej Tristan, Hölvényi György, Juhász Hajnalka, Rétvári Bence, Seszták Miklós és Soltész Miklós lett. Automatikusan a párt alelnöke a mindenkori frakcióvezető, jelen esetben Simicskó István.