Soltész Miklós: A bábeli zűrzavarra a kereszténység a válasz

A bábeli zűrzavarra, amely mai korunkra is jellemző, a kereszténység a válasz – jelentette ki Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke hétfőn a partiumi Szilágypér református templomának avatóünnepségén.

Soltész

A Szatmár megyei településre Csíksomlyóról érkezett államtitkár beszédében a Biblia számos tömegjelenete közül kettőt emelt ki, melyek szembe állíthatók: a bábeli zűrzavar és a pünkösd. Rámutatott:

a bábeli zűrzavar mai korunkra is jellemző, ezért fiataloknak és felnőtteknek egyaránt nehéz eligazodni benne. Példaként erre a gender-kérdést és a közelben dúló háborút említette.

Ezzel szemben a pünkösd csodája az volt, hogy az akkori világból mindenhonnan összegyűlt emberek megértették egymást, mert a tanítás egyszerű és közvetlen volt.

„Ezt az ünnepséget, a templom felújítását is nyugodtan nevezhetnénk a pünkösd csodájának” – mondta Soltész Miklós, mert összefogás eredménye, a magyar és román állam is támogatta anyagilag, de a település lakói és az elszármazottak is adományokkal segítették.

Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység”

– mondta Soltész Miklós.

Hangsúlyozta, nem fontos, ki milyen módon és milyen nyelven keresi Krisztusnak az útját, reformátusként, katolikusként vagy ortodoxként. „A fontos, hogy megtaláljuk egymásban az üzenetet, megtaláljuk egymásban az egységet és a közösséget” – mondta.

Templom

Figyelmeztetett: Romániában, a Kárpát-medencében és Európában egyaránt óriási kihívás előtt állunk, és a mai világban zajló „őrületet” a keresztény emberek tudják megfordítani. „A keresztény emberek tudnak azért imádkozni és könyörögni, hogy a bábeli zűrzavar elcsendesedjék, és a mi üzenetünk legyen hangos” – húzta alá.

Külön szólt a fiatalokhoz, Krisztus követésére bíztatva őket:

 Krisztus titeket is hív, csak nem mobiltelefonon” 

– fogalmazott, kérve őket, hogy csínján bánjanak a digitális eszközzel, mert sok hazugságot is rejt, mely eltávolíthatja őket az egyháztól, a nemzettől.

Pataki Csaba, Szatmár megye újrázni készülő tanácselnöke gyerekkorát idézte fel, amikor a maroknyi gyülekezet összefogott és felújította ütött-kopott templomát. A megújult templom hitet ad a gyülekezetnek – mondta.

Rámutatott: közösen kell tovább építeni a jövőt, de ahhoz, hogy könnyebb legyen az építkezés, a magyaroknak ott kell lenni Szatmáron, Bukarestben és Brüsszelben is a döntéshozók között. Hangsúlyozta:

sorsdöntő az idei év, ugyanis „nem elegek a falak, nem elegek a szép épületek”, meg kell tölteni őket hittel, a közösségeket pedig meg kell tartani kereszténynek és magyarnak.

Nagy Éva, a román vallásügyi államtitkárság tanácsosa Ciprian Olinici államtitkár üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: minden alkalom ünnep, amikor „hitünk, anyanyelvünk, kultúránk megőrzésére és fejlesztésére” fektetjük a hangsúlyt. Aláhúzta: megmaradni és maradandót alkotni az értékeket megőrizve, összefogva lehet.

Biztosította Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspököt és Szabó Sándor szilágypéri lelkipásztort, hogy számíthatnak a segítségükre, a híveket pedig kérte, minél gyakrabban nyissák ki felújított templomuk ajtaját.

Szilágypér középkori református templomának teljeskörű felújítása 2022-ben kezdődött, a falak nedvesedése miatt a vakolatot is le kellett verni, onnan folytatni a munkát. A munkálatokat a mintegy 500 lelkes gyülekezet mellett a magyar és a román kormány is támogatta.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!