Soltész Miklós: A polgárőrök a nemzetet szolgálják

A polgárőrök az egyéneket, a közösséget és a nemzetet egyaránt szolgálják – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa a polgárőrök 1956-os megemlékezésén szombaton Budapesten.

SoltészSoltész Miklós úgy fogalmazott, a polgárőrök 1956 hőseihez hasonlóan áldozatot vállalnak az egyes emberért, a közösségért és az egész magyar nemzetért. Az államtitkár köszönetet mondott a polgárőrök árvízi védekezés idején nyújtott „professzionális, önzetlen és szívbéli munkájáért".

Mint mondta,

többek közt az ő összefogásuknak is köszönhető, hogy alig egy hónappal az árvíz után már alig emlékszünk rá, hogy milyen pusztító veszély fenyegette az országot, földjeinket, házainkat és az embereket."

Szavai szerint a védekezésben részt vevők „fantasztikus munkájának" köszönhető, hogy sikerült megvédeni az országot számottevő anyagi áldozat, életveszélyes helyzetek, és főleg halálos emberáldozat nélkül. Hozzátette: már csak néhány homokzsák emlékeztet a gátakon arra, „hogy micsoda védekezés volt, micsoda összhang volt, micsoda összefogás volt".

Köszönöm önöknek azt a felelősségteljes, még egyszer hangsúlyozom - embert, életet és vagyont védő munkát, amelyben részt vállaltak" 

– jelentette ki az államtitkár.

Soltész Miklós felidézte, hogy a polgárőrség munkatársai a kilenc évvel ezelőtti migránsinvázió idején is kitartóan védték az országot, s egyben egész Európát is.

Rámutatott: a fiatalok számára ma természetes, hogy "szabadságban, demokráciában, nyugalomban, békességben, és a kilencvenes évek előtti időszakhoz képest fantasztikus jólétben" élnek. Éppen ezért hangsúlyozni kell számukra, hogy mindezt 1956 hősei teremtették meg, akik 68 évvel ezelőtt meghozták a szükséges áldozatot.

Ha nem tiszteljük, nem becsüljük meg őket, akkor gondok lesznek, mert előbb-utóbb egy nemzedék elkényelmesedik"

– figyelmeztetett Soltész Miklós, aki szerint fel kell hívni a figyelmet a közösség szolgálatának fontosságára, a polgárőrség munkája pedig erre az egyik legjobb példa.

A rendezvényen átadták az Országos Polgárőr Szövetség kitüntetéseit is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!