Sopron: Az irányt Szent István megmutatta

Magyarország nemzeti ünnepe, az államalapítás és az államalapító Szent István király tiszteletére és emlékére tartott Sopron városi ünnepségre a hagyományok szerint a helyi Szent István templom búcsúünnepi szentmiséjével együtt került sor.
A szentmise főcelebránsa Korzenszky Richárd OSB, nyugalmazott tihanyi perjel volt, ünnepi beszédet Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főispánja, a KDNP Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke mondott.

A szentmise főcelebránsa Korzenszky Richárd OSB, nyugalmazott tihanyi perjel volt, ünnepi beszédet Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főispánja, a KDNP Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke mondott.

Sziklára építeni házat és életet… Szent István királyunk ünnepén ennek az evangéliumi üzenetnek (Mt 7,24–29) alapján mondott szentbeszédében Korzenszky Richárd OSB hangsúlyozta: Nem bizonytalanra, mulandóra, hanem biztosra, szilárdra alapozni hazát, országot, nemzetet.

Hangsúlyozta meggyőződését, hogy az életnek csak úgy van értelme, ha jövőnk is van: jövőnk pedig elválaszthatatlan múltunktól, alapjainktól: a zsidó-keresztény, európai és magyar gyökerektől. Keresztény értékeinket, melyeket Szent István oly igen szorgalmazott, és a bencés hithirdető eleink is terjesztettek országszerte idegen ideológiák próbálták háttérbe szorítani, ami ma sincs másképpen.

l

A perjel kiemelte: Szükségünk van szentekre, akikre föltekinthetünk. Szükségünk van hiteles vezetőkre, akik nem a változó irányú szélhez igazodnak, hanem sziklára akarnak építeni. Kellenek felelős emberek, akik tudják: szüksége van az embernek arra, hogy lelkét az Istenhez emelje.

Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főispánja, a KDNP Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke személyes hangvételű, soproni diákéveihez is kötödő emelkedett ünnepi beszédben szólt az egybegyűltekhez.
„1020 éve él itt a magyarság állami keretek között, szilárd erkölcsi alapokon, és ez a megoldás! Meg kell tartanunk a kereszténységünket, tisztán, igazán!” – fogalmazott a főispán.

Megemlítette: Olyan kihívások előtt állunk, amelyekhez tartás lelkierő kell. Sopron történelme, jelenkora is ennek számos szép példájával szolgál, „van előttünk jó példa a múltban és a jelenben is”, ahol nem csak templomok épültek, szobrok készültek, hanem lelki templomok is.

gj

„Tennünk kell a lelki templomok épüléséért is!” – fogalmazott Széles Sándor. Hozzátette: „A feladat óriási, csak felkészült, támogatással bíró, világos célrendszerrel bíró vezetők képesek jó és megbízható döntéseket hozni. (…) Az irányt Szent István megmutatta, a Biblia igéinek megtartásával meg kell tartani és meg kell erősíteni Magyarország keresztény alapjait, hogy megújult erővel és reménnyel folytathassuk utunkat” – mondta a szónok, aki Szent István imájával zárta ünnepi beszédét.

Az eseményen Széles Sándor Sopron város vezetőivel közösen helyezte el a tisztelet virágait a templomkert Szent István-szoborcsoportjánál, a KDNP Soproni Szervezete nevében Tóth Éva elnök és Pongrácz Attila koszorúzott.

w

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!