Nacsa Lőrinc

Nacsa Lőrinc

A KDNP országgyűlési képviselője,

az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke

Nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Miniszterelnökség)

Életrajz

Születési hely, idő:    

Budapest, 1990. április 5.

Tanulmányok:            

A budapesti Szent Angéla Gimnáziumban érettségizik, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen olaszt és nemzetközi tanulmányokat hallgat, itt szerez főiskolai diplomát. Később keresztény társadalmi elvek a gazdaságban című posztgraduális képzést végez a Sapientia Főiskolán, itt abszolutóriumot szerez.

Munkahely:                 

Az   egyetemi   tanulmányok  mellett   is   dolgozik,  a Servitor Pro Multis Kft. munkatársa, majd a Piarista Rend Magyar Rendtartományának kommunikációs vezetője, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Alap (GYIA) egyházak által delegált tagja. Innen 2012-ben a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának Szociális, Család, és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságára kerül, mint parlamenti titkár, majd politikai munkatárs. 2014-től az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság kabinetfőnök-helyettese, politikai tanácsadója és a Bethlen Gábor Alap Kollégiumának tagja.

Civil tevékenység:       

Katolikus ifjúsági vezetőként tevékenykedett, a magyar Szalézi Ifjúsági Mozgalom alapító tagja.

Politikai tevékenység:  

2009   óta   tagja    az   Ifjúsági    Kereszténydemokrata Szövetségnek (IKSZ), később munkacsoport-vezetője, majd 2015 óta az elnöke. 2017 óta tagja a KDNP ügyvezető elnökségének, 2018 óta frakciószóvivő, 2022-től frakcióvezető-helyettes is.

2021 júniusa óta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében az EPP-frakció egyik alelnöke. 2022 óta az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának alelnöke.

Nős, 3 gyermek édesapja.

frakcióvezető-helyettes
frakciószóvivő

országos lista

Nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Miniszterelnökség)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!