A kormányokról sok mindent mondtak már, de hogy igazságos azt nem. Tavaszi programjában közel negyven törvénnyel, törvénymódosítással kíván ezen változtatni. Körülbelül annyi az esélye erre, mint az ellenzéki indítványoknak megértő támogatásra lelni a kormánypárti padsorokban.
A tavalyi esztendő egész évét stratégiai recsegés-ropogás, Gyurcsány Ferenc politikai manőverei, ígéretei, „csomagjai” díszítették. Az év első hónapjait a népszavazás, majd az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlása, míg az őszt a pénzügyi és gazdasági válság, és a 2009 évi költségvetés vitája fémjelezte. Legfőbb kérdése volt: cselekvőképes marad-e a kisebbségi kormány? A válasz megszületett: a kormány tartós parlamenti többséget tudott kialakítani az SZDSZ, és időnként az MDF segítségével. - Idén tavasszal sem várható e tekintetben más, azaz alkalmi koalíciók létrehozásával igyekszik a kormány stabilizálni a helyzetét.
A kormány megtárgyalta és elfogadta az Országgyűlés 2009. évi tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját – írja Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés elnökének, Szili Katalinnak címzett levelében. Korábban szokás volt hónapra lebontva megjelölni a törvényjavaslatok vagy módosítások benyújtásának időpontját, a szabályozás terjedelmét és egy-két mondatban a lényegét is. Napjainkra e figyelmesség elapadt, - kap a Tisztelt Ház egy felsorolást és kész.
A kabinet mindössze harminc törvény elfogadását tervezi, melyből négy (a népszavazásról, a polgári védelemről, a titkos információgyűjtésről és a minősített adat védelméről szóló indítvány) elfogadásához kétharmados parlamenti többség szükséges. Ez utóbbiak abban az esetben képezik a program részét, „ha a szükséges támogatás biztosított.”
Az elmúlt hat esztendő tapasztalatait figyelembe véve elmondható: nem volt még olyan ülésszak, amikor legalább 90 százalékosan teljesült volna a kormány jogalkotási programja. Az egyszerű többséget igénylő törvényjavaslatok közül már a parlament asztalán hever, zárószavazásra várva a színesfém-kereskedelemmel kapcsolatos visszaélések elleni indítvány, az erdővédelmi törvényjavaslat, a nemzetközi magánjogról szóló indítvány, valamint a Polgári Törvénykönyv módosítása. Szerepel a programban az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletét, a szőlőtermesztést, a borgazdálkodást, az illetéktörvényt, a közigazgatási hatósági eljárást, a közbiztonsági közreműködőkkel kapcsolatos törvények módosítása. Szintén módosítanák a bűnügyi nyilvántartásról, a vasúti közlekedésről, az autóbuszos személyszállításról, a közúti közlekedésről szóló törvényt, továbbá az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló jogszabályt és a haditechnikai termékek gyártásával kapcsolatos szabályozást. A kormány tervei szerint új törvény születik majd a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról és a pénzforgalmi szabályokról is. Szerepel a programban az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényjavaslat és a legújabb szociális csomag is.
A törvényjavaslatokon túl a tavasz programját képezik még a parlament által megválasztandó tisztségviselők. A legfőbb bírói tisztség 2008 júniusa óta betöltetlen, s miután decemberben, második nekifutásra sem sikerült megszavazni az államfő jelöltjét, februárban újra jelöli Havasiné Orbán Máriát a köztársasági elnök. 2008 júliusában két alkotmánybírói szék is megüresedett, továbbá az Állami Számvevőszék alelnöki posztja és az adatvédelmi biztos pozíciója is betöltetlen. E tisztségek mindegyike az összes képviselő kétharmadának szavazatát igényli.
Gyurcsány Ferenc jelezte: a kormány a gazdasági helyzet alakulásával, illetve az államháztartás egyes alrendszereinek átalakításával összefüggésben a tavaszi ülésszak során a törvényalkotási programban megjelölteken túlmenően további törvényjavaslatokat is benyújtanak.
Tabellánk hű betekintést enged a Tisztelt Ház törvényalkotási „újmechanizmusába”. Indulatokat ébresztő, türelem igényeltetik hozzá...
A kormány törvényalkotási programja
|
1 |
Törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről. |
|
2 |
Törvényjavaslat a központi hitelinformációs rendszerről. |
|
3 |
Törvényjavaslat a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet módosításáról. |
|
4 |
Törvényjavaslat az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról. |
|
5 |
Törvényjavaslat az elektronikus közszolgáltatásról. |
|
6 |
Törvényjavaslat a fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról. |
|
7 |
Törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról. |
|
8 |
Törvényjavaslat az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról. |
|
9 |
Törvényjavaslat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. Törvény módosításáról. |
|
10 |
Törvényjavaslat egyes agrártárgyú törvények módosításáról. |
|
11 |
Törvényjavaslat a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról. |
|
12 |
Törvényjavaslat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonlap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról. |
|
13 |
Törvényjavaslat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításával kapcsolatban egyes törvények módosításáról. |
|
14 |
Törvényjavaslat a közbiztonsági közreműködőkkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról. |
|
15 |
Törvényjavaslat az Európai Parlament és a Tanács belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelve átültetése miatt egyes törvények módosításáról. |
|
16 |
Törvényjavaslat a bűnügyi nyilvántartásról szóló 1999. LXXXV. Törvény módosításáról. |
|
17 |
Törvényjavaslat az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról. |
|
18 |
Törvényjavaslat a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról. |
|
19 |
Törvényjavaslat az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról. |
|
20 |
Törvényjavaslat a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról. |
|
21 |
Törvényjavaslat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. CXXXVI. törvény módosításáról. |
|
22 |
Törvényjavaslat a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény módosításáról. |
|
23 |
Törvényjavaslat a betétbiztosítási rendszerekről szóló 94/l9/EK irányelvnek a fedezeti szint és a kifizetési határidő tekintetében történő módosításának átvételéről. |
|
24 |
Törvényjavaslat a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról. |
|
25 |
Törvényjavaslat a pénzforgalmi szabályokról és a pénzforgalmi intézményekről. |
|
26 |
Törvényjavaslat egyes szociális tárgyú törvények módosításáról. |
Minősített többséget igénylő törvényjavaslatok, amelyek csak akkor részei a programnak, ha az elfogadásukhoz szükséges többség egyeztetés alapján biztosított.
|
1 |
Törvényjavaslat az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról. |
|
2 |
Törvényjavaslat a bűnüldözési célú titkos információgyűjtésről. |
|
3 |
Törvényjavaslat a minősített adat védelméről. |
|
4 |
Törvényjavaslat a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. Törvény módosításáról. |
Bartha Szabó József
