Alföldiről és Luciferről a T. Házban

A Nemzeti Színház Magyar ünnep című darabjában, a katonák Nagy-Magyarország térképre maszturbálnak. A János vitéz feldolgozásában Iluska Nyugati téri prostituált. Szabad liberális körökben esküsznek rá: ez a művészi szabadság! A Nemzeti Színház alapító okiratában viszont benne foglaltatik, „az egyetemes és a magyar hagyományok alapján kell a színházban rendezni és bemutatni a darabokat."

A KDNP még tavaly november 17-én kért azonnali vizsgálatot Alföldi Róbert ügyében, miután a Nemzeti Színház igazgatója „a magyar színjátszás templomát" nem rendeltetésszerű célokra adta át. „Alföldi Róbert szívesen látta volna a Nagy-Romániát ünneplő románokat a magyar kultúra legfőbb színpadára, és olyan célra kívánta biztosítani a teátrumot, amely súlyosan sértette a magyar nemzeti közönség jelentős részének érzékenységét. Ezzel Alföldi Róbert a Nemzeti Színház tekintélyét csorbította és ártott az intézmény hírnevének." A Kereszténydemokrata Néppárt követelte, követeli a Nemzeti Színház igazgatójának menesztését, hangsúlyozván: kulturális közintézmény vezetőjével szemben bármikor indítható fegyelmi eljárás, mert megbízási szerződését nyilvánvalóan megszegte és alkalmatlan a Nemzeti Színház vezetésére. A KDNP értetlenül állt, áll az előtt, hogy Alföldi Róbert ügyében mindeddig semmi érdemleges nem történt. A művészi szabadság legteljesebb tiszteletben tartása mellett álláspontjuk az, hogy a Nemzeti Színház irányítása nem viheti szembe a színházi szubkultúrát a közönség igényességével. Javasolták, javasolják, hogy „az igazgató induljon pályázaton a fővárosban megüresedő színházak igazgatói posztjának valamelyikéért, és kísérletezzen bátran, de ne a nemzet színházában!"

A Jobbiknak is utolsó csepp a pohárban! A parlamenti szavazásokra tekintve általában nem isznak egy kehelyből a KDNP-vel, ezúttal mégis! Legutöbb Novák Előd interpellált, s nem is csendesen. (A beszólásokat, szolidan, zajként jelezzük.)

NOVÁK ELŐD (Jobbik): – Már decemberben azonnali kérdéssel fordultam önökhöz, mivel a Nemzeti Színházat továbbra is melegedőnek használja annak igazgatója. (Derültség.) Halász János próbált magyarázatot adni, arra hogy miért nem váltják le Alföldit: „Itt egy színházról van szó, a színháznak van egy évada, a színházi évadnak majd júniusban lesz vége. A darabok, a bemutatók előkészültek. Már zajlik az évad." Ezzel szemben évad közben váltottak már kormányfőt is, holott, Gyurcsány szívesen maradt volna a ciklus végéig, ezt tudjuk. Tehát nem lenne semmi akadálya, hogy saját szavazóik elvárásának is megfelelve leváltsák Alföldi Róbertet.

A kulcskérdés az, hogy ki készíti elő a következő évadot - szólt az államtitkári válasz legutóbb. Nem sokkal később sajtótájékoztatót tartott Alföldi az idén szeptemberben kezdődő évadról. „Nem adhatok mást, csak mi lényegem" - mondta Luciferként Alföldi. És valóban. Pálfordulással próbál megfelelni az új elvárásoknak, jövőre már klasszikusok évadját hirdetve, de ez is csak efféle perverz átírásokkal sikerül, amit már megismertünk a János vitéz esetében. Azt is el kell tűrnünk, hogy ez a devianciát a színpadra vivő igazgató már 2012-re tervezi az Óz, a csodák csodájának sajátos felnőtt változatát.

- A KDNP egy nem régi közleménye szerint kimondták nagyon keményen: értetlenül állnak az előtt, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának ügyében mindeddig semmi érdemleges nem történt. A kisebbik kormánypárt szerint minden ésszerű határidő lejárt a kultúráért felelős államtitkár számára, hogy a Nemzeti Színház-kérdésben lépjen. „Egy dologban viszont egyetértünk Alföldi Róberttel - mondja a KDNP -, abban, amit most megfogalmazott: ő magától a Nemzetiből nem megy el. Így legyen. Elküldjük." zárta sorait a KDNP közleménye.

Államtitkár úr! A mellébeszélést hagyjuk meg a miniszterelnöki évértékelőre, most egyértelmű választ, konkrét határidőt várok, várunk öntől. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban. Az elnök csenget.)

  • Kormányfőt is váltottak már évad közben, a Nemzeti Színház igazgatóját miért nem lehet?
  • Meddig feszítik a húrt?
  • Meddig kell, tűrjük a Nemzeti Színház meggyalázását?
  • Meddig vezetheti azt egy olyan személy, akiben nincs nemzeti érzés?

SZŐCS GÉZA, nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Képviselő úr! Úgy vélem, hogy nem a Magyar Országgyűlés hatásköre eldönteni, hogy mi a művészi szép, mi a jó, mi a követendő (Taps az LMP és az MSZP soraiban. Szórványos taps a Fidesz soraiban.). A Nemzeti Színház igazgatójának személye sem törvényhozói, hanem kifejezetten szakmai kérdés. Alföldi Róbertnek határozott idejű munkaszerződése van, Magyarország pedig jogállam, ahol a törvények mindenkire nézve kötelezőek, függetlenül attól, hogy szeretjük-e az illetőt vagy sem. A nemzeti együttműködés kormánya a jogszabályok, illetve a tisztesség keretei között kívánja meghozni mindazokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek lát. A Nemzeti Színházzal kapcsolatos álláspontunkat kialakítottuk, a vonatkozó döntést nyilvánosságra is fogjuk hozni a megfelelő pillanatban: akkor, amikor (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) majd ezt a legcélszerűbbnek látjuk. Nem fogadjuk el, hogy más politikai erők írják elő, hogy mit és mikor tegyünk! Avagy ahogy Az ember tragédiájában Lucifer mondja: „Nem a kakas szavára kezd virradni!" (Derültség az MSZP soraiban. Taps a Fidesz soraiban.)

NOVÁK ELŐD: Államtitkár úr! Alföldi Róbert legújabb polgárpukkasztása az volt, hogy a Nemzeti Színházban teret biztosított most, február 26-ai ősbemutatóval Esterházy Péter keresztényellenes darabjának. (Közbeszólás az MSZP soraiból: És?) Ön ezt védelmezi. A Népszabadság tudósításának bevezetője, akiket azért nem lehet Alföldi-ellenességgel vádolni, azt mondja: „A három arkangyalt szegecselt bőrszerkóban tereli be egy pucér fenekű nő. Csak arkangyalokra ne bízza magát az ember! - mondja Isten az első jelenetben." Ön szerint ennek van helye a Nemzeti Színházban. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a darabban Isten egy középkorú gyilkos férfi, akinek a fia neonáci.

Államtitkár úr! Ön tegnap azt nyilatkozta egy lapnak, hogy Alföldi Róbertnek máshol, egy őt megillető és méltó helyen kellene munkát biztosítani. A méltó hely, azt gondolom, lehet, hogy ön nem a Csatornázási Művekre gondolt, de talán kompromisszumként felajánlhatom Bakács Tibor volt munkahelyét, a Megasztárt vagy esetleg a Heti hetest; nem hiszem, hogy önnek kellene gondoskodni arról, hogy ezeknek a keresztényellenes, polgárpukkasztó daraboknak helyet biztosítson! Elfogadhatatlan a válasza!

 (Szavazás: A Fidesz mellett mindössze 3 kormánypárti kereszténydemokrata képviselő voksolt igennel (Bús Balázs, Földi László, Kalmár Ferenc András, 34-en távol tartották magukat a voksolástól. Az MSZP zöme tartózkodott.  Meglepetésként a szocialista Steiner Pál igenjével a Fideszt támogatta, míg pártjával ellentétben, Kulcsár Ferenc József (Fidesz) a Jobbikhoz hasonlóan a nem gombot nyomta meg. Mindent összevetve: az Országgyűlés 176 igen szavazattal, 39 nem szavazat ellenében, 42 tartózkodás mellett a választ elfogadta.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!