A pártként megsemmisült SZDSZ kurátorai megtámadták az MTV függetlenségét

Az MTV kuratóriumának SZDSZ által delegált két tagja támadást intézett a televízió független műsorkészítése ellen – reagált Balogh László, a testület KDNP által delegált elnökhelyettese Kozák Márton és Rajk László korábbi, a választási vitaműsorok hiányát kifogásoló közleményére.„Nem hiszem, hogy a Magyar Televízió műsorfolyamát a kuratórium bármely tagjának kellene szerkesztenie, különösen nem akkor, amikor a törvény ezt kifejezetten tiltja” – fogalmazta meg egyértelmű bírálatát a kuratórium kereszténydemokrata elnökhelyettese.

A közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének SZDSZ által delegált két tagja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megszegi a választókkal szembeni közszolgálati kötelezettségét az MTV azzal, hogy az idén a tervek szerint nem sugároz választási vitaműsorokat.
    
„A tegnapi kuratóriumi ülésen Kozák Márton és Rajk László már megpróbált a médiatörvényben megadott kereteket túllépve a műsorszerkesztési ügyekben nyomást gyakorolni az MTV-re. (...) Ezt semmi egyébnek nem tekintem, mint támadásnak a Magyar Televízió független műsorkészítésével szemben” – jelentette ki Balogh László.
    
A testület KDNP által delegált tagja kiemelte, hogy a médiatörvény egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben: a műsorokkal kapcsolatban a kuratóriumnak nincs semmilyen lehetősége, műsorügyekbe nem szólhat bele. A médiatörvény és a választójogi törvény egyértelműsíti azt is, hogy a Magyar Televíziónak milyen lehetőséget kell biztosítania a pártok megnyilvánulásaira, ezt az MTV maradéktalanul biztosítja – hangsúlyozta az elnökhelyettes.

„Nem hiszem, hogy a Magyar Televízió műsorfolyamát a kuratórium bármely tagjának kellene szerkesztenie, különösen nem akkor, amikor a törvény ezt kifejezetten tiltja” – fogalmazta meg egyértelmű bírálatát Balogh László.

Az elmúlt időszakban sok olyan műsor volt a Magyar Televízióban, amelyben különböző pártállású szakértők vitatkoznak. Ilyen műsorok most is vannak. Az a választópolgár, aki április 11-én elmegy szavazni, megfelelően tájékozódhat arról, hogy melyik párt mit szeretne – fűzte hozzá a KDNP médiaszakembere.

Balogh László sajátos eljárásnak nevezte, hogy miután az SZDSZ elvesztette politikai erejét, két kurátora ilyen formában próbál a liberális elképzeléseknek nyomatékot adni.
    
A politikai tömörülések március 24-étől 25 perces interjú keretében mutatkozhatnak be a Magyar Televízióban. A Jobbik és az LMP után az MSZP, majd 29-én a Fidesz, 30-án a KDNP, a Civil Mozgalom, végül április elsején az MDF mutatkozik be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!