Az illegális bevándorlás sérti a fiatalok érdekeit

Ellentétes a magyar fiatalok érdekeivel az illegális bevándorlás – jelentette ki Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: Hollik Istvánt eddigi munkája a Fidesz kommunikációs csapatához kötötte, ez részben megmarad a jövőben is, s emellett a szövetség üzenetét fogja tolmácsolni.

Hollik István, aki Papcsák Ferenc fideszes képviselő mandátumát kapta meg, kifejtette: európai szintű probléma a fiatalok munkanélkülisége, és a fiatalok munkához jutását nem segíti ez a jelenség. A gazdasági bevándorlás nemhogy orvosolni tudja ezt a helyzetet, hanem további élezi az ellentéteket – mutatott rá a kormánypárti politikus, aki szerint az illegális bevándorlás nem erősíti, hanem még inkább gyengíti Európát. 

Hollik István elsődleges célja a magyar fiatalok érdekeinek képviselete Országgyűlésben. Olyan országot szeretnének építeni, melyben minden magyar fiatal biztonságot és lehetőségeket nyújtó otthonra találhat – fogalmazott, kiemelve: Magyarország csak úgy lehet sikeres, ha a fiatalok is megtalálják számításukat. 

Felidézte, a munkahelyvédelmi akcióterv elindítását, amely ösztönzi a munkáltatókat, hogy fiatalokat alkalmazzanak, majd kitért az Első Munkahely Garancia programra és a Földet a Gazdáknak programra is.

Kevés olyan statisztikai adat van, amelyben Magyarország jobban áll, mint az unió átlaga, de a fiatalok munkanélküliség terén ez a helyzet, bár még van tennivaló – mutatott rá a KDNP-s politikus.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: Hollik Istvánt eddigi munkája a Fidesz kommunikációs csapatához kötötte, ez részben megmarad a jövőben is, s emellett a szövetség üzenetét fogja tolmácsolni „KDNP-s hangszerelésben”.

A KDNP-nek vannak saját kezdeményezései is, ezek képviseletében is részt vesz majd az új képviselő, aki alapvetően ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkozik.

A frakcióvezető a családi csődvédelemmel összefüggő hírekről szólva rámutatott: a jó végrehajtás a bankoknál kezdődik, ennek érdekeltsége azonban mérsékelt. Már érkezett panasz hozzájuk ezzel összefüggésben – mondta, és hozzátette: reméli a valóban rászoruló családoknak a bankok meg fogják adni a segítséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!