A Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség arra kéri a kormányt, hogy halassza el az egységes uniós szabadalmi egyezmény ratifikálását legalább 2017 végéig, hogy a fiatal magyar vállalkozások felkészülhessenek az új piaci környezetre. Erről Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő és Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Hollik István elmondta: az unió 25 tagállama egységes uniós szabadalmi rendszert hozott létre. Ehhez csatlakozott Magyarország is, de még nem ratifikálta a szerződést.
A változtatás gyors ratifikálása jelentős veszélyeket rejtene a fiatal magyar vállalkozások, startupok és a magyar technológiai szektor számára – mondta a kormánypárti képviselő, aki szerint ezek a vállalkozások még nem eléggé "szabadalomtudatosak", a magyar innovációvédelem még nem mondható erősnek, és így az érintett vállalkozások könnyen versenyhátrányba kerülhetnek.
Azt is szeretnék kérni a kormánytól – folytatta –, tegyen meg mindent a fiatal magyar vállalkozások megerősítése érdekében, hogy megfelelően felkészülhessenek az egységes szabadalomra, az új piaci környezetre.
Nacsa Lőrinc hozzátette: a szabadalom a védelem mellett korlátozó jog is lehet, hiszen a szabadalom jogosultja kizárólagos jelleggel mondhatja meg, hogy találmányát, tulajdonát ki hasznosíthatja. Így az előnyök elsősorban a gazdagabb, fejlettebb államoknál, cégeknél jelentkeznének, míg a hátrányokkal a kevésbé fejlett tagországok – köztük Magyarország – találkoznának.
Elhangzott: a magyar vállalkozások az eddigi háromezer helyett közel 60-70 ezer korlátozó joggal szembesülhetnek a jövőben az egységes uniós szabadalommal.
Az ugyanakkor egy adott ország hatásköre, mikor ratifikálja az egyezményt, erre határidő nincs és szankciót sem von maga után a halasztás – jegyezte meg Hollik István.