Algéria várja a magyar vállalatokat

Forrás: MTI

Korábban intenzív együttműködés volt Magyarország és Algéria között, és mivel ma is sok lehetőség várja a magyar vállalatokat az észak-afrikai országban, a kapcsolatok erősítése mindkét országnak előnyös lehet – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter algériai látogatásáról beszámolva kedden az MTI-nek.

A tárcavezető emlékeztetett: a kilencvenes évek elejéig szoros volt az együttműködés a két ország között, nagy számban dolgoztak Algériában magyar szakemberek, komoly nagyberuházások valósultak meg magyar részvétellel.

Algériában számítanak a magyar szakemberek és vállalatok visszatérésére – közölte. Úgy vélte, az együttműködésre elsősorban a mezőgazdaságban, az építőiparban, az infokommunikációban és az oktatásban kínálkoznak lehetőségek.

A kapcsolatok szorosabbra fűzése mindkét országnak nagyon fontos – hangsúlyozta. Mint mondta, Algéria látványosan fejlődik, szükség van a szakértelemre, technológiaimportra, és Magyarországot illetően már van tapasztalata a bizalmon alapuló együttműködésről, ami jó kiindulópontot jelent a jövőbeli kooperációnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!