Forrás: MTI
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a XIII. zsinat tizedik ülésén azt hangsúlyozta, hogy az egyháznak választ kell adnia arra a válságra, amelytől az egész ország és egész Európa szenved.
Kiemelte, egész Európa – hol erősebben, hol gyengébben – „válságtudatban szenved", és ez az egyházra is hatással van. A válságra válaszul a református egyház több kezdeményezést tett, egyebek mellett saját költségvetésének megváltoztatásával Mentőöv programot indított a bajba jutott lakáshiteleseknek, valamint a Kárpát-medencei Szeretethíd programmal eddig több mint tízezer önkéntessel végeztek közhasznú munkálatokat, amelyekben közéleti személyiségek és előzetes letartóztatásban lévők is részt vettek.