Forrás: MTI
Ez év január 1-jétől azok is igénybe vehetik a családi adókedvezményt, akik eddig nem tudtak élni a lehetőséggel – hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. A kiskeresetűek az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékból is érvényesíthetik a családi kedvezményt, már a januári bér kifizetésekor is.
Mint írják: a családi kedvezmény egy vagy két gyermek után 10 ezer forint, a harmadik gyermektől pedig gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. A szülők jövedelemi viszonyai alapján azonban eddig előfordulhatott, hogy személyi jövedelemadójukból nem tudták teljes egészében igénybe venni a gyermekek után járó kedvezményt. A járulékkedvezmény bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy az igénybe nem vett családi kedvezmény összegét levonhassák a járulékaikból.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a munkáltató csak akkor veheti figyelembe a családi kedvezményt és járulékkedvezményt, ha a szülők a bér kifizetését megelőzően adóelőleg-nyilatkozatot tesznek. Így jelentősen emelkedhet a februárban kézhez kapott januári fizetés – áll a közleményben.
A tárca szerint ezt a nyilatkozatot célszerű minél korábban, már január első felében megtenni. Ha a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak februári hónapra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény, járulékkedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. A kedvezményt azonban a 2015-ben benyújtandó szja-bevallásban – utólag – is érvényesíteni lehet – olvasható a közleményben.
A tárca közleményében felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozatot mindkét szülőnek és mindkét szülő munkáltatójának alá kell írnia. Bár az adóelőleg-nyilatkozat bármilyen írásos formában megtehető, célszerű azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintája alapján elkészíteni, mely az alábbi linken érhető el: http://www.nav.gov.hu/nav/ado/szja/adoeleoleg_nyilatkozatok.html.