kdnp.hu
Forrás: MTI
A Fidesz három év után sem engedi el a devizahitelesek kezét, így bármilyen döntés is születik a megsegítésükről a kabinet ülésén, a kormánypárt azt támogatni fogja – jelentette ki Selmeczi Gabriella i budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szóvivője emlékeztetett arra, hogy a kormány tanácskozása ezekben a pillanatokban is zajlik, ahol arról tárgyalnak, hogyan lehet további segítséget adni a devizahiteleseknek. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hét kedden beszélt arról, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormány melyik variáció mellett fog dönteni, de bármelyiket is választja, a társadalmi és gazdasági szempontokat – köztük a bankok terhelhetőségét is – figyelembe veszi majd, és azt a Fidesz támogatni fogja, mert három év után sem engedi el a devizahitelesek kezét – mondta Selmeczi Gabriella, a kabinet eddigi intézkedései között említve a végtörlesztést, az árfolyamgátat és az eszközkezelőt.
A szóvivő a Gyurcsány-Bajnai-kormányok egyik legsúlyosabb örökségének nevezte a devizahitelesek problémáját, hozzátéve ugyanakkor, hogy „a bukott baloldal” most megpróbálja áttolni a saját felelősségét a jelenlegi kabinetre, holott „a lakosság drámai devizaadóssága a Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges gazdaságpolitikájának köszönhető”, amellyel „egy ketyegő bombára ültette ezeket a családokat, zéró segítség nélkül”.