kdnp.hu
Néhol még ma is üldözik a keresztényeket
A „Kortárs keresztény vértanúkról” tartott előadást a libanoni és magyar szülőkkel rendelkező Youssef Fakhoury szerdán a KDNP miskolci, Dr. Varga László székházában. A modernkori keresztényüldözésről szóló rendezvényt a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Miskolc Városi Szervezete rendezte meg, Kriza Ákos polgármester fővédnöksége mellett.
http://www.minap.hu/news.php?extend.78512.5
Rétvári: létrejött a "Zuschlag-szövetség"
A KDNP alelnöke, a közigazgatási tárca államtitkára szerint a baloldali összefogással létrejött a "Zuschlag-szövetség", az egykori MSZP-s országgyűlési képviselő, Zuschlag János "az összekötő kapocs" az ellenzéki együttműködés résztvevői között. Rétvári Bence a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szerdai erzsébetvárosi fóruma előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol azt mondta: amikor - a később börtönbüntetésre ítélt - Zuschlag János fiktív ifjúsági pályázatokat nyújtott be, Gyurcsány Ferenc volt az ifjúsági és sportminiszter, az MSZP-s Mesterházy Attila az ő államtitkára, az Együtt-PM mostani társelnöke, Szigetvári Viktor pedig Gyurcsány Ferenc titkárságvezetője.
http://www.hirado.hu/2014/01/22/retvari-letrejott-a-zuschlag-szovetseg/?source=hirkereso
Munka, család, nemzet
Évnyitó taggyűlését tartotta a KDNP Veszprém Városi Szervezete. Latorczai János, a KDNP veszprémi elnöke elmondta, az elmúlt években megerősödött a szervezet, a tagság megduplázódott, a pártoló tagokkal együtt 120 a városi szervezet létszáma. A gyűlésen Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, parlamenti államtitkár aktuális pártpolitikai kérdésekről, a tavalyi évzáró választmányi ülésről, a választásra való felkészülésről tájékoztatta a tagokat.
http://veol.hu/hirek/munka-csalad-nemzet-1598199