Ügyes! 49 milliós adósságból 70 milliós vagyona lett egy szocialista vezetőnek

Forrás: MTI

Pár év alatt 49 millió forintos adósságából 70 milliós megtakarítása lett Kőhegyi Istvánnak, az MSZP baranyai szervezete egyik vezetőjének – hangzott el az M1 Híradóban.  

Információik szerint Kőhegyi István 2010-es országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatában 2 millió forintos vagyon és 49 milliós adósság szerepelt.  

Egy frissen nyilvánosságra került bankszámlakivonaton viszont közel 71 millió forintos egyenleg szerepel - hangzott el.  

A Híradó idézte Kőhegyi István hétfői nyilatkozatát, amelyben az állt: nem bűn magyarországi bankszámlán olyan vagyont tartani, amivel el tud számolni. Jelezte, hogy feljelentést fog tenni, mert szerinte banktitok került nyilvánosságra.  

A Híradó szerdán megkérdezte Mesterházy Attila pártelnököt, aki azt válaszolta: beszélt a politikussal, aki azt mondta neki, hogy legálisan szerezte vagyonát, és ezt elhitte neki.  

A rendőrségre a Híradó információi szerint egyelőre nem érkezett feljelentés az ügyben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!